DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Előterjesztők! Az ókori bölcsek azt tartják, hogy ha végképp elfelejtetted, hogy egy dologba miért kezdtél bele, ha összekuszálódott minden, ülj be egy sötét sarokba, és emlékezz vissza, miért is kezdtél hozzá.
Most valahogy így kellene tennünk, amikor a magyar privatizáció aktuális kérdéseiről vitatkozunk. Erre nagyon jó alkalom a mai napirend, és köszönöm a Fidesznek, hogy ezt a tárgyalást kezdeményezte. Örülök még akkor is, ha a benyújtott határozati javaslatnak egyetlen pontjával értek csak egyet, ami úgy szól, hogy ez a határozat a kihirdetés napján lép hatályba (Derültség az MSZP soraiban.) - de erről majd később.
Szóval, miért is kezdtünk bele a privatizációba? Igaza van Papcsák képviselőtársamnak, amikor azt mondja, hogy elkerülhetetlen volt. Hogy miért volt elkerülhetetlen, arról a pénzügyminiszter úr szólt. Én ezt úgy szoktam lefordítani, hogy a '90-ben eldöntött politikai rendszerváltás egyenes következménye volt a gazdasági rendszerváltás, és ennek volt az egyik eszköze a privatizáció, amiről tudjuk, hogy nagy áldozatokkal járt, tudjuk, hogy sok félelemmel, talán sok emberi drámával, tragédiával jár, ezért nem is lehet szeretni, de megspórolni sem.
Mi volt a cél? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljuk, tudnunk kell, hogy az 1848 állami vállalat 1990-ben milyen állapotban volt: tőkeszegény volt, elavult technológiával, termékszerkezettel, szinte kizárólag a keleti piacra termelve, fejlesztési forrása nem volt; eközben helyt kellett állni a világgazdaságban; piacgazdaságot kezdtünk építeni, ami nem tűrte az állami dominanciát a gazdaságban.
És milyen célok vezérelték a mindenkori döntéshozókat? A vállalatoknak legyen valódi tulajdonosuk, akik már nem fordulhatnak a költségvetéshez, ha pénzre van szükségük; legyenek a vállalatok életképesek, állíthassák át a termékszerkezetüket a világpiacon versenyképes szerkezetté; részesüljenek az állami vagyonból az önkormányzatok, a vállalatok dolgozói, a kárpótlásijegy-tulajdonosok és a költségvetések tátongó lyukait a bevételek próbálják kisebbé tenni; teremtsük meg a privatizáció által a hazai tulajdonosi réteget; a szükséges tőkeemeléseket végezzük el, a fejlesztéseket, a tőkeemeléseket a külső tőke, és ne az állami költségvetés fedezze.
Végül is, talán ez a legfontosabb: mindez alatt maradjon a gazdaság működőképes. A sokféle cél különböző erővel volt jelen a gazdaságban a magánosítás eddigi tizennégy éve alatt, de végig jelen volt.
Hogyan valósultak meg ezek a célok? Említették itt már többen, hogy a tömeges privatizáció lényegében lezárult, az állami tulajdon hányada 20 százalék alá csökkent, végbement egy komoly technológiaváltás, az export túlnyomó része nyugati piacra megy, az export bővülésének a dinamikája jól mutatja, hogy a termékek versenyképesek. Eközben elsősorban a '90-94 közötti időben érvényesülő kedvezményes technikák - mint, emlékezzünk csak rá, E-hitel, MRP-program, kárpótlási jegy - következtében kialakult egy új hazai, magyar tulajdonosi réteg, és ma már a hazai nagyvállalkozó sem ritka.
(18.30)
A főleg 1994-98 közötti készpénzbevétel pedig a költségvetés egyensúlyát segítette. Az eltelt évek alatt a térségben a legnagyobb tömegű működő tőke áramlott az országba a privatizáció révén, ami komoly versenyelőnyt jelentett számunkra a régióban.
Maga a privatizáció szabályozása is folyamatos változáson, fejlődésen ment keresztül, ugyanígy fejlődött a privatizáció szervezete is. A kezdeti irányelvekből a többéves tapasztalat birtokában '95-ben törvény lett, amely törvényt egyszer-kétszer módosítottunk, de ma is az a törvény a hatályos. Ügyelni kellett arra is, hogy az üzleti normák és a közvagyonnal való gazdálkodás nyilvánosságának igénye között meg lehessen találni azt a nem túl széles ösvényt, amely mindkét igényt kielégíti. Erre maga a '95-ös törvény tudta megadni a választ, illetve annak a '96-os módosítása, amely meghúzta a határt a közérdekű adat és az üzleti titok között. Azóta az ekörüli viták meg is szűntek. Mert viták, azok voltak is, vannak is, és tartok tőle, lesznek is. Félelmek is vannak.
A politika a magánosítás szükségességét soha nem vitatta, de annak módozatait konkrét ügyekben igen. Ez nem baj, hiszen e vitákban érlelődött a jobb és elfogadhatóbb megoldás. Félelmek voltak, hiszen az átalakított vállalatok munkahelyek megszűnésével jártak, ami természetesen emberi, családi drámákat is okozott. A politika felelőssége abban állt, hogy e drámákat hogyan oldotta meg. Emlékezzünk csak! Ebben az időben jöttek létre a munkaügyi központok, terjedtek el az átképzések, lett fontos a többirányú képzettség és végzettség, a nyelvtanulás, mert az embereknek alkalmazkodniuk kellett az új helyzethez. A politikának és a kormányoknak ehhez kellett segítséget adniuk, és meg is tették. Mégis, 1990-től '96-ban volt az első olyan esztendő, ahol több új munkahely jött létre, mint ahány megszűnt.
Kedves Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy fontos volt felidézni ezt a ma már gazdaságtörténelemnek nevezhető időszakot ahhoz, hogy értékelni tudjuk ezt a határozati javaslatot, ami előttünk van. Nincs nekem azzal vitám, hogy a parlamenti ellenzék a jelenleg folyó privatizációt átgondolatlannak és erőltetett üteműnek látja és kívánja láttatni. Csakhogy a dolog álságos. Az előterjesztők kormánya is irányított négy évig privatizációt. Ugye, kedves előterjesztők, az önök idejében is volt üzleti terve az ÁPV Rt.-nek? Én úgy tudom, volt. Ugye, kedves előterjesztők, az önök idejében is volt ütemterve a privatizációnak? Mert én úgy tudom, hogy volt.
Ugyanez van most is. Ezeket a terveket az ÁPV Rt. igazgatósága fogadja el, és a felügyelőbizottsága kíséri figyelemmel. Ha bármelyikkel probléma lenne, az önök képviseletében ott ülő delegált ugye jelzett volna? Mindezekkel csak azt akarom érzékeltetni, hogy ne tessenek úgy tenni, mintha a jelenleg folyó privatizáció minden egyes mozzanatával, technológiájával nem lennének tisztában. Mert csak teljesen laikusok keverhetik össze a privatizációs döntést olyan törvénymódosítással, amely a tartós állami vagyonkörből kivesz cégeket azért, mert úgy ítéli, az állami részesedés megtartása nem indokolt, és ha jó feltételek között lehet értékesíteni, hát tegyük meg. Az önök idejében is sok ilyen volt, mert önök is tudják jól, hogy a kormány nem hozott döntést sem az MVM, sem a Magyar Posta, sem a 24 Volán privatizációjáról. Az pedig, hogy a tartós állami tulajdoni körből a határozati javaslatban lévő cégek kikerültek, csak részben esik ennek a kormánynak az időszakára, részben viszont az önökére, hogy például csak a Volán-vállalatok példáját említsem.
Továbbmegyek. A törvénymódosítás nem jelent privatizációs kényszert, csak lehetőséget. Tessenek már feltételezni legalább annyi felelősségtudatot a jelenlegi kormányról és menedzsmentről, mint saját magukról, hogy akkor kerül sor a privatizációra, amikor a legkedvezőbb eredmény érhető el! Mert önök ugyan kibocsátották az Antenna Hungária részvénycsomagját rossz időben, fiaskó is lett belőle. Miért baj, hogy a MOL értékesítése akkor volt, amikor komoly árfolyamnyereséget lehetett elérni? Én mégsem mondom, hogy az Antenna Hungária-kibocsátás bűn volt, csak tévedés. Higgyék el, uraim, ez a kormány és ez az ÁPV Rt. nem gyorsan, hanem az elhatározott ütemben, nem átgondolatlanul, hanem átgondoltan, nem felelőtlenül, hanem felelősséggel végzi azt a privatizációs munkát, amit, felteszem, önök is hasonló szándékkal igyekeztek végezni.
Amivel viszont adósak a kormányok: belátható időn belül el kell végezni a privatizációról szóló számadást, be kell mutatni az országnak, hogy az elmúlt évek alatt mi történt. És még egy dolgot: mindig lesz az államnak vagyona, vállalkozói vagyona is és az ország működéséhez szükséges kincstári vagyona is. Ezt a vagyont átláthatóan, hatékonyan kell kezelni és működtetni, amiben természetesen lesznek időnként eladandó vagyontárgyak és időnként visszavásárlandó vagyontárgyak is. E vagyontömeg kezeléséről törvényt kell alkotni, ezt a törvényt bizony el kell készíteni.
Tisztelt Ház! Az elmondottakból, remélem, kiviláglik, hogy a szocialista frakció a privatizációt mint a gazdasági rendszerváltás egyik alapvető technikáját, fontos ügynek tekinti az ország gazdasága, az emberek boldogulása szempontjából. Ez egy olyan folyamat, amelyben együtt van jelen a tanulás, a döntés, a siker és a sikertelenség. De nem tudjuk elkerülni! Frakciónk több módosító javaslatot nyújtott be a határozati javaslathoz annak érdekében, hogy az ne egy aktuálpolitikai és hamis tételeket tartalmazó, hanem egy komoly, a kormány számára érdemi és számon kérhető feladatot adó határozattá válhasson. Ezek hasonlítanak a Papcsák képviselő úr által elmondott javaslatokra is, csak azt nem értem, hogy akkor miért nem azt írták le a határozati javaslatukban. Ebből ugyanis kitűnhet majd, hogy a magyar parlament a magyar privatizációról felelősen és bölcsességgel tárgyal, gondolkodik és dönt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
