HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy a pénzügyminiszter úr elment, mert kedvelem, van stílusa, a kormány néhány tagjával ellentétben. Pontosan, szellemesen és jól idézte Boross Péter 1994-es kijelentését a privatizációt illetően, és amit Boross Péter akkor mondott, azt a Magyar Demokrata Fórum ma is vallja.
(19.00)
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Sőt, vallotta régebben is, hiszen ha emlékeznek rá, '90-ben a választási kampányunk központjában olyan jelszavak álltak, hogy szabadság és tulajdon, szabadság és felelősség, haza és haladás. Az akkori kormány így is kezdte meg a munkáját és a privatizációnak nagyon fontos szerepe volt a gazdasági rendszerváltásban.
Járatlan volt az az út, amelyen az Antall-kormány elindult, nem voltak minták, nem voltak példák, mégis viszonylag jó eredménnyel az akkori állami vagyon 30 százalék körüli részét sikerült privatizálni. Ahogy mondtam, ugyanúgy gondolkodunk a privatizációról, ahogy annak idején. De ahogy tapasztaltam, mind a négy parlamenti párt elismeri a privatizáció gazdasági szerepét, gazdasági fontosságát. Ezt senki nem vitatta. A tárgyra először a napirendi ponttal kapcsolatban talán Rogán Antal képviselőtársam tért, aki olyan negatív kísérő jelenségeit hozta fel a privatizációnak, ami nyilván indokolta, hogy beszéljünk erről a kérdésről, és a parlament tárgyaljon erről a javaslatról.
Három olyan peremfeltétel vagy három olyan szempont van, amelynek a teljesülését érdemes a privatizáció során megnéznünk. Először is azt, hogy a privatizációnak mi a módja, eléri-e azt a célt ez a gazdasági aktus, amit szerettünk volna, vagy nem éri el. Sajnos meg kell állapítani, hogy az a fajta technológiai szintnövekedés, tőkebevonás, amit szerettünk volna elérni az elmúlt 14 év során a privatizációval, nem nagyon valósult meg, hiszen az állami vagyon jelentős részét privatizáltuk, viszonylag kevés vagyontárgy maradt vissza, és úgy tűnik, hogy az a pénz, ami a privatizációból befolyt, köddé vált, nem a gazdaság fejlesztésének forrásait szolgálta, hanem sokkal inkább a mindenkori költségvetés hiányait próbálta szükségképpen pótolni.
Csak egy példát mondok, hogy a két oldal közötti jelentős nézetkülönbség hol fogható meg. Amikor '94 és '98 között valóban nagy tömegű és nagy összegű bevételeket hozó privatizációra került sor, például az energiaszektor bizonyos részeinek a privatizációjára, emlékszem, hogy jelentős vitát váltott ki a befolyt pénz felhasználásának módja. Mi, jobboldali politikusok azt szerettük volna elérni, ha nem az adósságállomány csökkentésére fordítják ezt a hatalmas pénzt, hanem a gazdaságnak adunk lendületet források biztosításával, új technológiák és új eszközök feltételeinek a megteremtésével. Ez egy alapvető, lényeges különbség.
Aztán a másik ilyen példa, amit szeretnék felhozni - és Puch László képviselőtársam utalt rá -, hogy nem szabad pénzt fordítani és ölni olyan üzemekbe, amelyek folyamatos állami finanszírozásra szorulnak. Teljesen igaza van, én ezzel teljesen egyetértek, de úgy sem szabad privatizálni, hogy az állam nem tesz mást, mint igyekszik megszabadulni tőle, és utána nem törődik azzal, hogy mi lesz az ott dolgozókkal, mi lesz azzal a céggel, mi lesz a piaccal.
Ez a szemlélet vezetett oda, hogy a privatizáló cégek vagy megjelent tőkés társaságok jelentős része tulajdonképpen nem egy üzemet, nem egy gyárat, hanem egy piacot vásárolt meg, aminek a következménye az lett, hogy azt az adott üzemet elsorvasztotta, ez pedig helyben munkanélküliséget és rengeteg feszültséget okozott. Itt az államnak sokkal gondosabban kellett volna eljárnia.
De ott a másik kérdés, hogy például mi indokolja ennek a szemléletnek az alapján, amiről az előbb beszéltem, a Szerencsejáték Rt. eladását. Hiszen a Szerencsejáték Rt. jelentős állami bevétel és forrás a költségvetésnek minden esztendőben. Nem hiszem, hogy ha az magánkézbe kerülne, a bevételi források vagy a bevételi lehetőségek az állam szempontjából növekednének. Olyan minimális lenne a különbség, hogy egy ilyen vagyontömegről ezért a minimális különbségért lemondani, ami egyáltalán nem biztos, azt gondolom, felelőtlen dolog.
Az előbb a képviselőtársam említette a békéscsabai Barnevált, említette Bábolna privatizálását. Természetesen nagy összegeket emészt fel. De ha a privatizáció úgy indul, hogy ebből az üzemből egy gépsort a piaci ár tizedéért eladnak egy konkurens cégnek, akkor a privatizáció után ez a cég biztosan tönkre fog menni, és Békéscsabán 1200-1300 embernek biztosan nem lesz megélhetése, mert körülbelül ennyit érint ennek a cégnek az ilyetén való privatizációja. Az sem biztos, hogy a Tokaj Kereskedőház érdekében tollat fogott tizenhét polgármester nem érzi veszélyét annak, hogy olyan privatizációra kerül sor, ami az ott élők érdekeit szolgálná. Egyébként tökéletesen igaza van Puch László képviselőtársamnak: minden pártnak ott ülnek a delegáltjai az ÁPV Rt. felügyelőbizottságában. Én is utánanéztem készülve erre a mai napra, és bizony a mi felügyelőbizottsági tagunk jó véleményt mondott a mostani privatizációk egy részéről. Az állami gazdaságok privatizációjának előkészítése szakmailag nehezen kifogásolható. Ott más problémák vannak, de a szakmai előkészítéssel különösebb nagyobb baj nincs.
De van a privatizációnak és van a gazdasági fejlődésnek egy olyan kerékkötője, amely ellen csak közösen léphetünk fel, és amely a legnagyobb veszélyt jelzi, ez pedig a korrupció; a korrupció, amely a legnagyobb akadálya a köz javát szolgáló privatizációnak. Tulajdonképpen erre a vitára, erre az előterjesztésre, illetve a vitájára ezért került sor. Mit jelent ma a magyar közbeszédben a privatizáció? Az egyenlő a mutyizással. A mutyi szó eredete vélhetően latin. A mutare azt jelenti: átváltoztatni. No de mire? Tehát valódi értékre, vagy pedig elherdálva, barátoknak, haveroknak odaadva, olyan embereknek odaadva, akik mögött igazi teljesítmény nem áll.
Amikor az előbb Rogán Antal képviselőtársamat hallottam, elgondolkodtam azon, amit mondott, és igaza van. Itt most ügyesen politizál a kormányoldal, hiszen csupa olyan ember ül a kormányoldali padsorokban, akik nem érintettek privatizációs ügyekben. De azért azt is tudjuk, hogy a kormányoldal soraiban számosan ülnek olyanok, akik milliárdos vagyonra tettek szert és nem azért, mert olyan nagyon okosak. Nem okosabbak, mint önök közül bárki, vagy közülünk bárki, viszont egy dolgot tudtak: hogy mikor hol kivel kell kapcsolatba kerülni ahhoz, hogy nagyon jelentős vagyontömegre tegyenek szert.
Ez azt jelenti, hogy ma nem teljesítmény áll ezek mögött a hatalmas vagyonok mögött, hanem a kapcsolati tőke és a kádári gondolkodás, a kádári világ öröksége, amitől nagyon nehezen tudunk megszabadulni. Bizony, ami a héten történt az MSZP kongresszusán a miniszterelnök-jelölt úr megválasztásával, az egyáltalán nem tesz jót a korrupciós megítélésünknek, a privatizációról vallott felfogásnak. Ugyanis egy olyan ember lesz Magyarország miniszterelnöke nagy valószínűséggel, ha a kormányoldal megszavazza, aki bizony, amikor erre lehetőség volt, kapcsolati tőkéjét, információs tőkéjét kihasználva olyan vagyonelemekhez és olyan vagyontömeghez jutott, amihez egy átlag magyar halandó, akinek az alkotmányban rögzített jogai szerint mindehhez meg lett volna a lehetősége, hiszen az alkotmány ezt számára lehetővé tenné, a közelébe sem kerül. Elérhetetlen cél az számára, hogy a töredéke az ő vagyona legyen, pedig végigdolgozza az életét becsülettel és tisztességgel.
Ha valóban azt szeretnénk, hogy a privatizációról és általában a politikai elitről a megítélés változzék, és a vita ne arról folyjon, hogy éppen ki ne privatizáljon és ki mit privatizáljon, hiszen aki éppen kormányon van, az privatizálni akar, aki éppen ellenzékben van, az pedig azt mondja, hogy ne privatizáljunk, és majd ő akarja azt privatizálni, akkor valamiféle politikai közmegegyezésre kellene jutnunk. Ennek a politikai közmegegyezésnek a lényege az, hogy fogadjunk el néhány olyan törvényt, amely a közéletet tisztábbá és átláthatóbbá teszi. Ilyen például a lobbitörvény, amit az előző ciklus során beterjesztettünk, de nem volt idő az elfogadására.
Mind a négy parlamenti párt és bármilyen összetételű parlament áll fel a következő választások után, minden parlamenti párt törekedjen arra, hogy a soraiból azokat az embereket... - akik lehet, hogy törvényes eszközökkel, lehet, hogy nem törvénytelen módon, de információs tőkéjüket kihasználva, parlamenti képviselőségüket, politikusokhoz vagy politikai körökhöz való tartozásukat kihasználva olyan vagyontömegre tesznek szert, amely más számára elérhetetlen, az nemcsak a pártjának árt, hanem az egész magyar politikai közélet megítélésének. Én szégyellem magam, amikor a közbeszédben a politikust a tolvajjal, a lenyúlóval és egyéb negatív jelzővel illetve azonosítják, és ez a mi felelősségünk, és magunknak köszönhetjük. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
(19.10)
Tehát azt szeretném és azt javaslom, hogy a parlamenti pártok mindegyike gondolja át a saját felelősségét abban, hogy ide jutottunk, és egyszer arról beszéljünk, ami a lényeg, mert azt hiszem, hogy ez a lényeg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ha ezt tisztáztuk, akkor lehet privatizációról a továbbiakban is beszélni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
