ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Csiha Judit azzal kezdte a hozzászólását, hogy ha az ember végig akarja gondolni, hogy valamibe miért is vágott bele, és most már nem emlékszik rá, akkor húzódjon félre egy sötét sarokba. Én ugyan nem tartozom az idős emberek közé, de még emlékszem arra, amikor 1995 tájékán, ha nem is egy sötét, hanem egy Bajor Sarokba valóban félrehúzódott három ember, egy bizonyos Boldvai elvtárs, egy bizonyos Virág elvtárs, egy bizonyos Tocsik Márta, és valóban megbeszélték, hogy miért is gyűlnek össze, és ebbe bukott bele Csiha Judit előző miniszterelődje, Suchman Tamás, az MSZP-SZDSZ-kormány első privatizációs minisztere. Hát így indult az MSZP-SZDSZ-es privatizáció. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Rosszul emlékszel!)
Ha az ember alaposan végignézi az előző három ciklus privatizációs döntéseit, akkor azt az érdekességet is felfedezheti egyébként, hogy a 2002-ig tartó időszakban, bár valószínűleg az első kormánynak lett volna a legtöbb lehetősége arra, hogy érdemben olyan privatizációs döntéseket hozzon, amelyek valóban nem az állami tulajdonkörbe tartozó vagyon értékesítéséről szólnak, és ennek a segítségével, mondjuk, komoly bevételre tehessen szert, ennek ellenére nem 1990 és '94 között keletkezett a legtöbb privatizációs bevétel, hanem 1994 és 1998 között. Tehát a legtöbbet az első baloldali kormány privatizálta a rendszerváltozást követően Magyarországon, az a kormány, amelyet Horn Gyula vezetett, és amelynek pártjai - ugyanúgy, ahogy a mostani koalícióban - az MSZP és az SZDSZ voltak. Tehát Magyarországon a baloldali kormányok szeretnek privatizálni.
Hogy miért szeretnek privatizálni, az persze nagyon jó kérdés. Általában, amikor emberek erről egymás között beszélgetnek vagy éppenséggel politikai elemzők is, azért föl szokott merülni természetesen az általános szempontok mellett, mint hogy gazdasági hatékonyság, célszerűség, ésszerűség, amit önök is szoktak itt hangoztatni, piacgazdaság és még sorolhatnám, amellett el szokott hangzani két olyan szempont, amiről önök már nem beszélnek, de a politikai elemzők meg az emberek szoktak. Az egyik a költségvetési mohóság, a másik pedig az emberi mohóság. Mind a kettőt nagyon egyszerű példákkal meg is lehet világítani.
A miniszter úr is, aki közben már távozott a teremből, arról beszélt, hogy természetesen nem a költségvetés szempontjai határozzák meg a privatizációt. Itt tartom a kezemben az ÁPV Rt. 2004-es üzleti tervének egyetlenegy oldalát (Felmutatja.) - az egész dokumentumot fölöslegesnek tartottam ide behozni, mert a lényeget összefoglalja egyébként ez az egy oldal. Ebben úgy fogalmaznak, hogy a privatizációs koncepció 2003-2004 közötti időszakban rendre legalább 200 milliárd forint bevétellel és 100 milliárd forint költségvetési befizetéssel számol kiindulópontként.
(18.40)
Én azt gondolom, hogy ez a lényege a privatizációnak az önök szempontjából, valóban, nem feltétlenül a gazdasági célszerűség meg az ésszerűség - a költségvetési bevétel, tisztelt képviselőtársaim, holott én azt gondolom, hogy ma már egyáltalán nem tartozik az indokolható szempontok közé ez a költségvetési mohóság. Hogy emellett van-e emberi mohóság, az egy másik, elgondolkodtató tény szempontjából közelíthető meg. Ennek a parlamenti patkónak van két oldala, amit nagyjából ki is tölt egyébként a kormánypártok és az ellenzék képviselőcsoportja, az MSZP-é, az SZDSZ-é, valamint az MDF-é és a Fideszé. S ha az ember körülnéz a patkó két oldalán üldögélő képviselők között, azt az érdekességet tapasztalhatja, hogy azok a képviselők, akik egyébként a privatizáció során jelentős vagyonra tettek szerint, mit ad isten, a patkónak azon az oldalán foglalnak helyet. Ez természetesen lehet véletlen is, csak ennyi véletlen így együtt eléggé elgondolkodtató.
Természetesen ez sokszor a baloldal számára is komoly problémákat jelentett. 1999-ben egy bizonyos ember azt írta egy nagy napilap cikkében - csak három mondatát fogom felidézni a cikkének -, hogy az MSZP professzionális politikusainak jelentős részét átláthatatlan tartalmú és érdekbázisú kapcsolat fűzte az üzleti világ szereplőihez. A sejtésekkel és sejtetésekkel teli világ összeroppantotta a párt morális hitelét. Nincs más lehetőség, meg kell értetni az MSZP-hez kötődő politikai és üzleti elittel: ez a viszony nem folytatható - írta Gyurcsány Ferenc 1999-ben. Hogy ma is ugyanez-e a véleménye, persze egy nagyon jó kérdés. Bár önök ma azt gondolják, tisztelt képviselőtársaim, hogy miniszterelnök-jelöltté a terminátort választották, tévednek, nem, a privatizátort választották miniszterelnök-jelöltté.
Bár néhány héttel ezelőtt, amikor Papcsák képviselőtársammal benyújtottam ezt a bizonyos országgyűlési határozati javaslatot, akkor még reménykedtünk abban, hogy esetleg annak az érdemi részét is hajlandók lesznek megfontolni, a miniszterelnök-jelölt kiválasztása óta egyre világosabbá válik számunkra, hogy persze sok dolog lesz, amiben folytonos lesz az új kormány, és semmit nem változtat a régihez képest, egyvalami egészen biztosnak tűnik: a privatizáció, az valóban folytonos lesz, hiszen az az ember kerül a kormány élére, aki maga is jelentős haszonélvezője és nyertese volt az 1990 óta tartó privatizációs folyamatoknak, nem úgy, mint egyébként a magyar társadalom, a bérből és fizetésből élők, akik nem feltétlenül voltak a nyertesei ugyanezeknek a privatizációs döntéseknek és privatizációs folyamatoknak.
Azt kell mondjam önöknek, hogy persze, ha az ember megnézi, hogy mi mit is javasoltunk, akkor a javaslatunk nem a privatizáció teljes leállítására irányul, felsoroltunk egy listát. Fel is sorolom önöknek csak azért, hogy azoknak, akik ezt a vitát követik, de nincs a kezükben a papír, világossá váljon. Mi azt kértük, hogy az Országgyűlés haladéktalanul állítsa le a Bábolna Rt., a Bólyi Mezőgazdasági Rt., a Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt., a Nemzeti Tankönyvkiadó, a Tokaj Kereskedőház, a MOL Rt., a Richter Gedeon Rt., a 24 Volán-társaság, a Magyar Villamos Művek, a Magyar Posta, a Hollóházi Porcelángyár Rt. és a Zsolnay cégcsoport állami tulajdonrészének privatizációját. Ezt kértük, nem a teljes privatizáció leállítását.
Önök 2002-ben, amikor módosították a tartós állami tulajdonban lévő vagyonról szóló törvényt, akkor egyébként közel 50 cég privatizációjára teremtették meg a lehetőséget. Mi ezt akkor nehezményeztük is 2002 decemberében, a költségvetési törvény vitájakor itt a parlamentben. Ez ahhoz képest egy elég kicsike lista, tisztelt képviselőtársaim, és mindegyiknél vannak szempontok, amelyek miatt érdemes lenne megfontolni a privatizáció leállítását. Én azt gondolom, hogy azoknál a cégeknél például - és ez vonatkozik a MOL-ra és Richterre is -, ahol egyébként a részvényesnek megéri megtartani a részvényt, mert jó osztalékot fizet, ott azért elég elgondolkodtató, hogy az államnak miért nem. Nem többségi tulajdonról beszélünk ezekben az esetekben, azt kérjük, hogy az aranytojást tojó tyúkot ne adják el, hiszen ide nem költeni kell a költségvetésnek, ez a költségvetés számára bevételt hoz, de önöket még ez sem érdekli. Aztán persze mindemellett sok más szempontot is fel lehetne sorolni.
Nehezményezték az előbbiekben, hogy miért beszélünk a Magyar Villamos Művek, a Magyar Posta privatizációjának a leállításáról, amikor ezekről nem is döntött a kormány. Csakhogy, tisztelt képviselőtársaim, megint csak itt van a kezemben, az ÁPV Rt. üzleti tervében ezek benne vannak, 2005-re szépen benne szerepelnek. És lévén, hogy egy eltökélt és határozott privatizátor kerül a kormány élére, ezért mi azt gondoljuk, hogy ha meghagyjuk azt a lehetőséget, hogy ezeket privatizálja a kormány, akkor privatizálni is fogja, akkor is, ha egyébként, mondjuk, a postásoknak még Medgyessy Péter annak idején nem ezt ígérte. Gyurcsány Ferenc senkinek nem ígért semmit, rá nem is szavazott ebben az országban senki (Derültség a Fidesz soraiban.), eltekintve önöktől, mármint attól a négyszázvalahány szocialista küldöttől. Mindeddig legalábbis abban a hitben éltünk, hogy ebben az országban a miniszterelnököt valahogy mégiscsak az ország és nem az MSZP választja, az idők persze változnak, időnként egy kicsikét visszafelé is.
Azt kell mondjam önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy érdemes lenne megfontolniuk a privatizáció lefékezését már csak azért is, mert azt gondoljuk, hogy ma Magyarországnak egyébként olyan kormánya van, amelynek miniszterelnöke lényegében már távozott a miniszterelnöki pozícióból. Ennek ellenére jól látszik, hogy egyvalami nagy lendülettel folytatódik: a privatizáció minden körülmények között folytatódik. Ha az ember visszatekint a nyár folyamataira, akkor el kell gondolkodnia, hiszen önök június 13-a, azaz az európai parlamenti választásokon elszenvedett vereséget követően gyorsan döntöttek a privatizáció felgyorsításáról, mert lényegében ez történt, a kormány hihetetlen sebességgel kezdte el meghozni a privatizációs döntéseket, és előkészíteni a szerződéseket. Ezek a döntések a pénzről szóltak. Ezt követően kirobbant egy kormányválság, amiről ma sem tudjuk, hogy miről szólt pontosan. Egyvalami látszik: a kormányfő próbálta meneszteni a gazdasági minisztert, aki felügyelte többek között az autópálya-építést, de ebbe a kormányfő bukott bele.
Úgy tűnik, hogy ez a történet is a pénzről szólt. Az a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy hajlandók-e önök más szempontokat is megfontolni akkor, amikor a privatizáció lefékezését kérjük, mint a pénzügyi szempontokat. Hajlandók-e vagy sem? Én úgy látom a vita alapján, hogy nem. (Taps az ellenzéki pártok soraiban. - Közbeszólások.)
