DR. MAGDA SÁNDOR

Full text search

DR. MAGDA SÁNDOR
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mezőgazdasági bizottság a tegnapi napon tárgyalta a különböző módosítókat. Egyetértve Medgyasszay képviselőtársammal, és hasonlóan a mai vitához, Kékkői képviselő úr módosítóhoz kapcsolódó véleménynyilvánítása is azt mutatja, hogy gyakorlatilag a bizottságban a földtörvénnyel, a módosítással kapcsolatosan több területen is egyetértés volt. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert a közvélemény várta ezt a módosítást. Úgy gondolom, hogy fontos erről a helyről is azt üzenni, hogy a parlamentnek mind a négy pártja arra törekszik, hogy a termőföldnél lehetőleg teremtse meg a spekulációs célú kizárást, és a termőföld teljes mértékben, amíg csak lehet, a magyar gazdálkodók érdekeit szolgálja.
Természetesen a viták során felmerültek azok a kérdések, hogy milyen formában változhat meg a jelenlegi földtörvény. Erre is több pozitív javaslat történt, amire azt várjuk, hogy az ősz folyamán, amikor az európai uniós csatlakozást követően már egy békésebb időszakban leszünk, akkor olyan kérdések is bekerülhetnek, amit szintén az ellenzék részéről kétszer is javasoltak az elmúlt napon, például iskolai végzettséghez kötné a földszerzés lehetőségét a 40 év alatti korosztály esetén.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit