DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A föltett kérdésre, hogy a miniszterelnök úr nem keveri-e össze az üzletet az egészségüggyel, azt tudom mondani, hogy biztosan nem keveri össze. Bár ezen a területen tévedtek már nagyobbat is, mert az ön egyik párttársa nem tudott különbséget tenni a PET-CT kamera, az izotóp-előállításra alkalmas ciklotron és az atomerőmű között akkor, amikor tüntetést szervezett a lakosság sugárvédelme érdekében. Szerencsére az ön párttársai között is volt, aki ezt a területet sokkal jobban ismerte, és ennek következtében ezt a kamikaze-akciót leállította.
A konkrét kérdésére: nagyon örülök annak, hogy egyébként önök is egyetértenek azzal, hogy például a daganatellátás területén jelentős lemaradásaink vannak, és ezen a területen jelentős lépéseket kell tenni. A 21 lépés többek között több lépésben is ezeket a célokat fogalmazza meg.
A PET-kérdéssel kapcsolatban - pontosabban PET-CT, hiszen jelen pillanatban már ennek egy újabb generációja áll rendelkezésünkre - öt szolgáltató nyújtott be különböző pályázatokat. A főváros vonatkozásában négy ilyen pályázat van, ezeknek jelenleg folyik az értékelése. Ezek eddig sem voltak ingyenes vizsgálatok, az Egészségbiztosítási Pénztár jelenleg körülbelül ezer beteg vizsgálatát tudja finanszírozni a debreceni PET-központban. Terveink szerint éppen a szakmai kollégium állásfoglalása alapján ennek egy fokozott kiterjesztése szükséges. Nyilvánvaló, hogy ezeket figyelembe vesszük, a szakmai kollégium ajánlásait éppúgy, mint adott esetben azokat a technológiai elemzéseket, amelyeket a PET-CT befogadásokra vonatkozóan foganatosítani fogunk.
A 21 lépésben megfogalmazott fejlesztési koncepció természetesen erre is vonatkozik, és éppen az esélyegyenlőség megteremtése érdekében kell ezeket a lépéseket megtenni, ahogy a múltkor is Csáky képviselő úr kérdésére ezeket a válaszokat már megadtam.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.