DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Biztosíthatom, hogy ezeken a területeken nincs tévedés. Ugyanakkor viszont még egyszer fölhívnám a figyelmet arra, hogy minden országban évente elvégzik azokat a technológiai elemzéseket, amelyek alapján a lehetőségek szerinti befogadásokra vonatkozóan megteszik a javaslatokat. A befogadás a finanszírozásba való befogadásra történik. Az évente való felülvizsgálat azért szükséges, hiszen az orvostudomány fejlődésével belül is változik az indikációs kör a különböző országokban. Esetünkben ez a technológiai elemzés egyébként 160 különböző, vonatkozó tanulmány alapján készült, és javaslatot tesz nekünk arra, hogy körülbelül milyen szinten tudjuk befogadni a 2006-os finanszírozási évben a következő PET-vizsgálatokat.
Ugyanakkor még egyszer hangsúlyoznám: eddig sem voltak ingyenesek ezek a vizsgálatok, ezt követően sem lesznek azok, csak a társadalombiztosítás fogja azokat finanszírozni. Az indikációs lista, a várakozási lista alapján a jogszabályoknak megfelelően történik ezeknek a betegeknek a vizsgálata, illetve a vizsgálat finanszírozása.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.