KELETI GYÖRGY

Full text search

KELETI GYÖRGY
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A tavaly ősz óta tartó világválság a gazdaság minden területén érezteti hatását. A termelés visszaesésének következményeként csökkent az ipari fogyasztók energiaigénye, ami az árampiacon is éreztette hatását.
Az oroszlányi Vértesi Erőmű Zrt. a termelési költségeinél jóval alacsonyabb áron tudta és tudja eladni a villamos áramot. Ennek következtében a társaság anyagi helyzete drasztikusan romlott. Az állami tulajdonban lévő erőmű és bányaegyüttes tulajdonosi jogát gyakorló MVM Zrt. ezért a múlt hónap első felében a Vért Zrt. bezárására tett javaslatot. Ez ellen fordultam levélben Bajnai Gordon miniszterelnök úrhoz május 13-án, amelyet Oroszlány város polgármestere, Rajnai Gábor és a Vért Erőmű szakszervezete koordinációs tanácsának elnöke, Kovács István is aláírt.
A 2100 munkavállaló és mintegy 1500 külső foglalkoztatott sorsát szerintünk nem lehet pusztán gazdasági-pénzügyi megfontolás alapján eldönteni. Ilyen döntés meghozatalához a szociális és a foglalkoztatási szempontokra is figyelemmel kell lenni. Annál is inkább, hiszen a kormány válságkezelő programjának fontos eleme a munkahelyek megőrzése, megtartása, még anyagi áldozatok árán is.
A miniszterelnök úr gyors és határozott közbelépése nyomán a kormány néhány napja, alig egy hónappal az említett bezárásra vonatkozó MVM-es határozati javaslatot követően foglalkozott a Vértesi Erőmű Zrt. jövőjével.
Miniszter Úr! Mi a kormányhatározat lényege? Mit kíván tenni a kormány a Vért megmentése, továbbműködtetése érdekében? Várom válaszát.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit