BAJNAI GORDON

Full text search

BAJNAI GORDON
BAJNAI GORDON miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Beszéljünk csak számokról! Magyarországé lesz jövőre a negyedik legkisebb költségvetési hiány Európában, Magyarország lesz az az ország, ahol jövőre csökkenő pályára áll az eladósodottság, szemben Európa egészével, ahol 100 százalékot közelíti két éven belül az átlagos eladósodottság, Magyarország 80 százalék alatt vissza fog fordulni a mostani válságkezelés eredményeként.
De beszéljünk konkrét számokról, mert önök úgy tesznek, mintha nem lenne a világban válság. Magyarországon ebben a félévben 1 millió 350 ezer embernek lett kevesebb az adója, jövőre több mint 3 millió embernek lesz kisebb az adója. (Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból.) 650 ezer családnak csökkentjük a távfűtés áfáját, 70 ezer munkahely megtartásához járultunk eddig hozzá azért, hogy emberek állásban maradhassanak, akik elvesztették volna a munkahelyüket. Százezer ember dolgozik ma az “Út a munkához” programban, abban a programban, amelyben olyanokat hoztunk vissza a munka világába, akik közül sokan évek óta inaktívak voltak és nem dolgoztak.
Ezért összességében - folytathatnám még a számokat, de lejárt az időm - a válságkezelés számszerű, mindenki számára érthető eredményeket hozott már, és fog hozni a következő években.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit