CZERVÁN GYÖRGY

Full text search

CZERVÁN GYÖRGY
CZERVÁN GYÖRGY vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Sok mindenben egyetértünk. A kárenyhítési alap jelen formájában valóban működésképtelen, ezt a bevezetésekor is - akkori ellenzéki képviselőként - jó néhányan megfogalmaztuk. Akkor lenne a jelenlegi szisztéma működőképes, ha mondjuk, tíz éven keresztül nem történne elemi csapás, természeti csapás Magyarországon. Sajnos ez nem így van, ezért egy olyan rendszerben gondolkodunk, amit már az ősz folyamán szeretnénk a parlament elé hozni, amely hosszú távon is nagy biztonsággal oldja meg az ilyen és hasonló jellegű problémákat.
Abban önnek teljesen igaza van, hogy az áfaprobléma és az áfa jelentős mértéke gondokat okoz, és nagyon sokan visszaélnek ezzel a dologgal, és látszatexportot művelnek. Itt a rendszert már egyébként vizsgáljuk, hogy mit lehetne e tekintetben bevezetni, úgyhogy nagyon bízom benne, miután a kormányzatnak célja volt a feketegazdaság elleni harc, ezen a területen konkrét előrelépéseket tudunk majd letenni az asztalra.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit