DR. JÓZSA ISTVÁN

Full text search

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Hát akkor ez a rejtély megoldódott, elnök úr. Nagyon sajnálatos, hogy a kormánynak a szorult helyzetében egyetlenegy államtitkára tud itt lenni a statútumról szóló törvényjavaslatnál. Én úgy gondolom, hogy ez a törvény megérdemelt volna legalább két hivatott személyt is a kormányzat részéről, hogy ilyen egyperces szorultság ne álljon elő.
De visszatérve: igazából a kétperces a vita vitájáról szólna, ha a kormányoldal hajlandó lenne vitázni. De az a szomorú helyzet van, hogy ahogy Orbán Viktor kiadta, hogy ő nem akar a választási kampányban vitázni, mert akkor őt támadnák, aztán Pelczné Gáll Ildikó meg azt mondta, hogy nem látja semmi értelmét a vitának, valamiért lehet, hogy önök a parlamentarizmusnak sem látják értelmét. Itt ül - összeszámolom - öt kormányoldali képviselő, meg most már hál’ istennek, az államtitkár úr is rendezett állapotban, mondhatni harcra készen, csak éppen nem szólalnak meg.
Képviselő urak, vegyék már maguknak a fáradságot, hogy azokat a szakmai érveket, amelyekkel kapcsolatban esetenként még komoly fejbólintások is láthatók voltak - ezt a tévénézők számára mondom -, nyomjanak gombot, és mondjanak véleményt arról, amit hallottak.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit