KUNHALMI ÁGNES
KUNHALMI ÁGNES
KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyik napilap június 10-én számolt be arról, jelesül a Blikk, hogy szegény sorsú tizenéves gyerekeket verekedtetnek egymással az egyik legkeményebb küzdősportban, az MMA-ban - ez az a bizonyos ketrecharc -, fejvédő nélkül, felnőtt szabályok szerint, és a legutóbbi versenyen három gyerekhez is mentőt hívtak súlyos sérüléseik miatt. Egy 10-12 év körüli kislány fuldokolni kezdett, mert torkon rúgták. Egy 16 éves fiúnak leszakadt a tüdeje. Egy másik gyerek koponyasérülést szenvedett. A sportvezető megkérdezte az őt kérdező újságírót: muszáj ebből cikket írni?
Kérdezem a tisztelt Házat és tisztelt képviselőtársaimat: muszáj ma erről a jelenségről, erről a súlyos társadalmi tünetről megszólalni a parlamentben? Azt gondolom, hogy igen.
A hír, ugye, önmagában megdöbbentő és rémisztő. Mindannyian le vagyunk hűlve azon, hogy egyáltalán Magyarországon ilyen létezik. Bevallom őszintén, én nem tudtam azt, hogy fiatalkorúak és gyerekek ma ketrecharcban harcolnak egymással. Természetesen nem állítom azt, hogy ezért az egyszeri szörnyű eseményért egyébként bármelyikünk felelős lenne. Azt viszont állítom, hogy azért a társadalompolitikáért, ami ma Magyarországon van, és amelynek ez egy nagyon súlyos tünete, azért bizony 2010 óta nagyon súlyosan önök is felelősök. Azért, hogy ma Magyarországon másfél millióval nőtt a létminimum alatt élők száma 2010 óta, és azért is felelősek, mert hatalmas felhatalmazással nem tudták megoldani azokat a súlyos társadalmi és gazdasági konfliktusokat és problémákat, amelyeket a politikai elit a rendszerváltás óta görget maga előtt.
A szívem igazából akkor szorult el, és akkor döbbentem meg, amikor ennek az egyesületnek a vezetője azt mondta, beismerte, hogy valójában ez a szegények sportja. Hogy ezeknek a gyerekeknek nincs más kitörési lehetőségük abból, ahová születtek, csak ha ketrecben harcoltatják őket. Egész egyszerűen a probléma itt kezdődik, amikor egy klub vezetője, egy egyesület vezetője nyíltan beismeri ma Magyarországon, hogy nincs más esélyük.
Pedig lehetne más esélyük. Pusztán meg lehetne közelíteni ezt sportetikai szempontból. Hallom már a kormány részéről azokat a hangokat, hogy bizony itt változtatni kell a sporttörvényen, módosítani kell őszre, hiszen nem tűrhető az, hogy 14 éven aluli gyerekeket ilyen körülmények között versenyeztetnek. De fel kell tenni a kérdést, hogy vajon megoldja-e azt a problémát, azt a problémahalmazt, azt a súlyos társadalmi problémát és konfliktust, amire valójában ez az eset is felhívja a figyelmet. Én értem azt, képviselőtársaim, hogy ma önök a sportot egy mobilitási csatornának szánják, hogy gombamódra növekednek a stadionok Magyarországon. De higgyék el nekem, hogy a legerősebb szerkezetű stadion is össze fog omlani, ha az az iskolarendszer és az oktatás rovására fog növekedni.
Hiszen erről beszélünk önöknek évek óta, tisztelt képviselőtársaim. Önöknek kétharmaddal fel kell tenni a kérdést, hogy a nyomorból való kilábalást, ezeknek a gyerekeknek az egyetlen felemelkedési lehetőségét szolgálja-e az az oktatási rendszer, amit önök létrehoztak. Tegyék föl újra és újra maguknak azt a kérdést, az iskolák államosítása jobb szolgáltatást nyújt-e, segítő kezet nyújt-e ezeknek a gyerekeknek a nyomorból való kilábalásra. Ha csak egyet említek, a 16 éves tankötelezettség leszállítását. Képviselőtársaim, feltették-e önmaguknak azt a kérdést, hogy mi lesz ezekkel a gyerekekkel, akik kiesnek az iskolapadból szakma nélkül? Mehetnek küzdeni a ketrecbe?
De beszélhetnék a gyermekéhezésről is, hiszen nem passzióból emlegetjük önöknek, nem azért, mert egy képviselőnek szexi dolog arról beszélni, hogy mi van a gyermekéhezéssel, hanem ez is egy súlyos tünet. De beszélhetnénk a szegregációs államtitkárságról, a szociális temetésről és a sehová sem vezető közmunkaprogramról is. De a valódi kérdés az, hogy milyen moralitás mentén kormányoznak önök és az a párt, amelyiknek egykori pártpénztárnoka 22 milliárd forint osztalékot vesz ki szinte kizárólag állami megrendelésekből.
Nézzék, tisztelt képviselőtársaim! Ez a politikai elit közös ügye. (Az elnök csenget.) Azt kérem önöktől, hogy a józan eszüket és a józanságukat ne veszítsék el legalább, ha már az érzékenységüket elveszítették.
Köszönöm, elnök úr, a türelmét. (Taps az MSZP soraiban.)
