DR. JÓZSA ISTVÁN

Full text search

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva a Fideszes Cseresnyés képviselő úr hozzászólását, szeretném megnyugtatni: az MSZP mindig minden törvényjavaslatukat támogatta, ami akár csak ilyen pici (Két ujjával mutatja.) segítséget is jelentett a devizahiteleseknek. De ha ön történeti áttekintést adott, akkor két percben szeretnék én is adni egy másikat.
Tehát 2001-ben Fidesz-kormány volt, amikor törvényt hoztak a devizahitelezés egyáltalán beindításáról.
(19.20)
Aztán, hogy mitől lódult meg ez a devizahitel, és ha tetszik esetleg emlékezni, volt egy Járai Zsigmond nevű pénzügyminiszterük, akiből jegybankelnököt csináltak, és iszonyúan megemelte az alapkamatot, 2002-re ezzel elérte, 2002 vége, 2003 elejére, hogy 230-235 forint volt egy euró. Tehát abnormálisan túlerősítette a forintot. A forintalapkamat nagyon magasan volt, 10 százalék fölött, tehát akkor éleződött ki az emberek számára, hogy mennyivel kedvezőbb devizahitelt felvenni, mint forinthitelt, másrészt volt egy bizakodó tekintet a jövőt illetően; nagyon sok embernek javultak az életkörülményei. Tehát amiatt is bizakodva tekintettek a jövőre, és fel mertek venni hitelt. A devizahitel-probléma 2010 nyarán a forint árfolyamának a bedöntésével éleződött ki. A kormányváltáskor 265 forint volt egy euró és 185 forint egy svájci frank. Nézzék meg, hol van: a mai nap sajnos a 310 forintot is verte az euró. Tehát a forint árfolyamának a gyengesége a valódi probléma, azon tessenek gondolkodni, hogy hogyan tudják javítani.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit