DR. SCHIFFER ANDRÁS

Full text search

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha már a jogbiztonság szóba került, akkor viszont nem állhatom meg, hogy az egész konstrukcióval kapcsolatban az igazi bombát egyelőre még senki nem akarta fölrobbantani. Tudniillik arról van szó, hogy az akkor hatályos hitelintézeti törvény 78. § (1) bekezdése a kockázatvizsgálattal kapcsolatban tipikusan egy jogbiztonságot, bankbiztonságot, szabályt tartalmaz. Ez úgy szól, hogy a hitelintézetnek a kihelyezésről történő döntés előtt meg kell győződnie a szükséges fedezetek, illetőleg biztosítékok meglétéről, valós értékéről és érvényesíthetőségéről.
Ez azt jelenti, hogy az ilyen típusú ügyleteknél, tehát a devizaalapú hitelügyleteknél egész egyszerűen a bankok képtelenek voltak megfelelni a 78. § (1) bekezdésének, hiszen nem lehetett megmondani egy 10-20 éves hitelkonstrukciónál, hogy ha mondjuk, elszabadul a forint-svájci frank árfolyama, akkor a delikvens, ahova kihelyezik a hitelt, teljesítőképes lesz-e, megvan-e a fedezet. Ezt azért mondom, mert azt még nem kapargatta senki, a Kúria sem, hogy maga a konstrukció nem ütközik-e jogszabályba, nevezetesen az akkori hitelintézeti törvény 78. § (1) bekezdésébe, mint olyan. Ebben az esetben ugyanis, ha a Kúria ezt megvizsgálná, kimondaná azt, hogy ezek a szerződések mint konstrukciók, eleve alkalmatlanok arra, hogy megfeleljenek a hitelintézeti törvény kockázatelemzést előíró passzusainak, akkor az összes úgy, ahogy van, semmis, és forintban el kell számolni ebben az esetben az ügyfelekkel.
Azt gondolom, hogy a jogbiztonságot pontosan az szolgálná, illetve szolgálta volna, ha a bankok a megelőző 10-15 évben a hitelintézeti törvénynek megfelelően csak úgy helyeznek ki hitelt, hogy valóban meg tudnak arról győződni, hogy egyébként az adós teljesítőképes-e. Ennél a konstrukciónál ez fogalmilag kizárt volt.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit