SALLAI R. BENEDEK

Full text search

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Miniszter úr, köszönöm szépen a válaszát, és köszönöm, hogy személyesen volt jelen.
Egy héttel ezelőtt leginkább az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap két pillére közötti csoportokról, illetve az egységes kérelemmel kapcsolatos progresszív támogatási rendszerről kérdeztem, most egy kicsit kibővítettem ezt a kérdést, mert arra akartam rámutatni, hogy mennyire szükség lenne arra, hogy a pályázati rendszerek sokkal többet segítsenek a pályázóknak.
Örülök a hitellehetőségeknek, de igazából akkor nyugodnék meg, és akkor fogadnám el a válaszát, ha ennek a kamatmentes gyakorlati megvalósítását egy-egy pályázati ciklusban láthatnám, ha láthatnám azt, hogy mindazok a szervezetek, amelyek arra méltók, illetve tudnak fedezetet biztosítani, előfinanszírozásban megkaphatnák a pályázatot. Ezek nyugtatnának meg igazán, és ekkor tudnám elfogadni igazából a válaszát.
Annyival hadd egészítsem ki az elmondottakat, hogy a vidékfejlesztési forrásokon kívül egy kicsivel tágabban is értelmezem, hiszen az összes regionális fejlesztési alap is ugyanezt a célt szolgálja, és ugyanezt a mechanizmust igényelné.
Tehát köszönöm szépen a válaszát, azt most nem tudom elfogadni, de köszönöm. (Derültség. - Dr. Schiffer András tapsol.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit