Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fontosnak tartom szétválasztani a normál felszólalásomat - ami elsősorban nyilvánvalóan a Kúria elénk vetett csomagját érinti - attól a reagálástól, amiért még az MSZP vezérszónoki felszólalása során nyomtam gombot és próbáltam foganatosítani. Az MSZP meglepő módon bátor döntésnek nevezi a Kúriának az úgynevezett devizahitelezést érintő jogegységi határozatát és annak körülményeit, miközben képviselői itt a parlamentben rendre kritizálják a kormányzat devizahitelezéssel kapcsolatos cselekvési tervét, amely egyértelműen ráépül, ahogy el is hangzott, tehát a Kúria jogegységi határozata alapozza meg azt a kormányzati cselekvési tervezetet, amely az utóbbi időben kibontakozott, és ezt hatalmas hibának tartjuk. A kormányzat jellemzően és rendre arra hivatkozik ugyanis, hogy azért nem lehetett kedvezményes árfolyamon forintosítani (Dr. Harangozó Tamás Attila: Ez nem igaz!), mert a Kúria ilyen vagy olyan határozata megkötötte a kezét. Ez tényszerűen nem igaz. A Kúria jogegységi határozatai ugyanis az árrés és az egyoldalú áthárítások következményeinek a tekintetében tartalmaztak bármifajta kinyilvánítást is. Nem igaz tehát a kormányzatnak az az indoklása - vagy ha meg tudják cáfolni, kérem államtitkár urat, hogy nyomjon gombot, de nem nyom gombot -, nem igaz tehát az az állítás, hogy kedvezményes forintosításra ne lett volna lehetőség. A helyzet az, hogy a kormányzat képviselői nem akartak kedvezményes árfolyamon forintosítani. Maga a Kúria egyébként még segített is nekik a tekintetben, hogy határozatában kijelenti: nincs átváltás, csak átszámítás van. És kedves képviselőtársaim, tudják, mi kell az átszámításhoz? Nem deviza, hanem kockás füzet.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit