BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

Full text search

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csatlakoznék az előttem szólóhoz. Nem először szólalok meg ebben a témában, hogy mi is zajlik Magyarországon a kivándorlással kapcsolatban.
Szeretnék hivatkozni egy hétvégi cikkre, ami nagyon szépen összefoglalta, hogy mi az a három pont, ami odáig vezetett, hogy ma Magyarországot tömegével hagyják el a fiatalok. 2010-ben a Fidesz nem egy egymillió közmunkásból, vagy mondhatnám úgy, jobbágyokból és rabszolgákból álló országot vizionált, hanem azt próbálta elhitetni a magyar választópolgárokkal, hogy jól működő, virágzó gazdaságot hoz létre Magyarországon, és ezáltal sokkal több munkahelyet, lényegében egymillió új munkahelyet vizionált Orbán Viktor. Jól fizető, normális állásokat ígért a magyar embereknek.
Ma már látjuk, oly sokszor elhangzott már ma ebben a Házban, hogy ezzel kapcsolatban is hazudott Orbán Viktor. Ma azt tapasztaljuk, hogy az új munkahelyek közmunkát jelentenek a magyar emberek számára. Mondhatnánk azt is, hogy a következő költségvetés azt tartalmazza, hogy nincs több segély, csak közmunkába zárt emberek.
Itt el kell mondani, hogy a közmunkások béréről nagyon sokszor elhangzott az elmúlt években, hogy 47 ezer forintból ma Magyarországon a Fidesz-KDNP padsoraiban ülő képviselők azt mondták, meg lehet élni. Ehhez képest a minimálbér csak némileg javít a helyzeten. A bruttó összege 100 ezer forint, a nettó összege, amit hazavisz egy minimálbéres, az 66 ezer forint, és nagyon jól tudjuk, hogy ma a megállapított létminimum egy főre körülbelül 83-87 ezer forint körül van.
Na már most ehhez képest a közmunkások bére, ez a 47 ezer forint vagy az 50 ezer forintos bér éppen csak a éhenhalástól menti meg a dolgozókat. Azt mondhatnánk, hogy a közmunkások alkalmazásában maga az intézményrendszer jár élen, mert nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy az intézmények alkalmazzák, most már elküldik a dolgozóikat is a költségvetés megnyirbálása kapcsán, mivel az önkormányzatok költségvetését évről évre nyirbálja az Orbán-kormány, közmunkásokkal váltja fel dolgozóit.
A következő az, amivel próbálja ezt a rendszert gyengíteni, az az oktatási rendszer szétverése. Nem volt elég, hogy leszállította a tankötelezettséget 16 éves korra, kiteszi ezeket a fiatalokat az utcára, már most korlátozni akarja a gimnáziumba jutás feltételeit ez a kormány, és lényegében a szakközépiskolákra és gimnáziumokra szánt összeget 24 százalékkal próbálja megnyirbálni jövőre.
Harmadszor: a közmunkával, a beígért munkahelyekkel és az oktatási rendszer szétverésével teremtett az Orbán-kormány olyan helyzetet, hogy most hivatalosan amit a kormány bevall, 350 ezer külföldön dolgozó magyart tartanak a KSH által számon. Volt olyan, hogy Matolcsy elismerte, hogy igen, több mint félmillió magyar dolgozik külföldön. Ezeknek a külföldön dolgozó magyaroknak a többsége ma nem kíván hazajönni. Ami nagyon brutális adat, hogy most a 30 évnél fiatalabbaknak több mint 50 százaléka - most már közelít a 60 százalékhoz - kívánja ezt az országot elhagyni, és többször elmondtam már felszólalásomban, hogy nem figyelünk arra oda, hogy a fiatalok után megindul a másodlagos migráció, ami elindult. Most már vannak kimutatások rá, hogy a szülők után most már a nagyszülők is elhagyják az országot.
Miért is alakult ez ki? Külföldön alapítanak ezek a fiatalok családot, ott fognak gyermeket szülni, nem ebben a hazában szülnek gyereket, hanem külföldön, és innentől fogva hívják ki segítségül, segíteni a szüleiket. Nagyon veszélyes folyamat indult el Magyarországon, és beláthatatlan következményei lesznek, mert ha ezek után a fiatalok után elindulnak a szülők is, ki fog ürülni ez az ország.
Erre nem kapunk választ a kormányzattól már évek óta, és nem is látjuk a jövő évi költségvetésben sem, hogy erre egyáltalán figyelmet fordítanának. A közmunkások országa leszünk. Felháborító, és azt gondolom, hogy megengedhetetlen. Minden erővel ez ellen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kell küzdenünk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit