DR. STAUDT GÁBOR

Full text search

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sok tanulság volt abban, amit az előttem szólók elmondtak. És bár néhány dologgal egyetértek, és ezt ki is fogom fejteni, azért felhívnám arra a figyelmet, hogy szerintem elég nagy baj, ha az MSZP megdicséri az előkészítés módját, illetve kiemeli azt, hogy még az MSZP-kormány idején készült el az a tervezet, ami kijelölte az irányvonalát az új bv-törvénynek. Ez önmagában nemcsak azért baj, mert mi mumust látnánk az MSZP-ben, és nem tudták a közbiztonsági problémákat megoldani, hanem hogy az az irány, amit ők jónak tartanak - és sajnálom, hogy ezt kritika nélkül a jelenlegi Fidesz-kormányzat is elfogadta -, nem jó, és nem oldja meg a jelenlegi büntetés-végrehajtási problémáinkat.
(18.30)
A probléma az, hogy önök egy nyugati típusú vagy észak-európai típusú büntetés-végrehajtásban hisznek, viszont a közbiztonság Magyarországon egyre inkább keleti tendenciákat vesz, egyre rosszabb lesz, az állam képtelen - főleg bizonyos országrészekben, főleg a keleti országrészben - az állampolgárok vagyonát és személyi biztonságát garantálni.
Ha a bv-rendszerről beszélünk, akkor bizony a bv-rendszer is meghatározó eleme annak, hogy milyen a közbiztonság, hiszen ha abból indulunk ki - és ez a fő koncepció, amivel nem értünk egyet -, hogy mindenki, aki a börtönbe bekerül, meg akar javulni, meg akar változni, akkor alapvetően téves irányba indultunk el. Van egy része, igen, aki meg akar változni. Nekik minden segítséget meg kell adni. Hiszen azt is láthatjuk, hogy az elmúlt időszakban vagy az elmúlt évtizedekben, akik valóban szerettek volna változtatni az életvitelükön, miután kijöttek a börtönből, ők nem túl sok segítséget kaptak. Ez tényleg így van, és ezen változtatni kell. De átesni a ló túloldalára, hogy ettől kezdve úgy tekintjük, hogy mindenki, aki bekerült a börtönbe, ha kijön, akkor megváltozásra törekszik, ez egészen egyszerűen téves gondolkodás.
Nagyon sokan vannak, akik igenis azzal a tudattal mennek be, hogy ha kijönnek, akkor onnan folytatják, ahol azt a letartóztatásukkor abbahagyták, és bizony nekik, az ő számukra a börtönnek elrettentőleg kell hatnia, tehát úgy gondoljuk, hogy az elrettentő erőnek is meg kell jelennie. Erről természetesen sokat vitatkoztunk a bv-törvény beterjesztésekor, nem ismételném meg az egész vitát.
Azzal viszont egyet kell értenem, ami előttem elhangzott, hogy valóban essék szó arról, hogy a fogvatartók, a börtönőrök bérezése elfogadhatatlanul alacsony, és egy életpályamodell bevezetése itt is nagyon sürgető lenne. Én nagyon sok bv-intézményt meglátogattam, és beszéltem akár rabokkal is egyébként, a parancsnokokkal és az egyszerű bv-őrökkel is; a vezetők elmondták, hogy nagyon nagy probléma, hogy nem lehet ott tartani az embereket úgy, hogy adott esetben egy multinál pénztárosként többet keres valaki, és ott legalább az életét nem kell kockáztatnia, mert sok esetben akár az életét is kockáztatja az, aki börtönőrnek áll. Ebben tehát egyet tudunk érteni, és államtitkár urat is kérem, hogy sürgesse - amennyire lehet - a helyzet rendezését, úgy az életpályamodellnek, mint az ezzel kapcsolatos béremelésnek a megoldásával.
De amiről nem esett szó, és nagyon fontos eleme ennek a javaslatnak, az a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés. Csodálkozom is, hogy az előttem szóló MSZP-sek nem mondták el, hiszen tulajdonképpen ez a javaslat azt tartalmazza, hogy eltörlik a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést, bár önök ezt tagadják. De minek nevezzünk egy olyan rendszert, amely esetében 40 év után kétévente az ítéletek automatikus felülbírálata történik meg; és ezzel kapcsolatosan nem elég az, hogy egy kegyelmi kérvény indul el kétévente, hanem - és itt a két éven van a hangsúlyt - olybá tűnik annak, aki olvassa ezt a javaslatot, mintha az lenne a cél, hogy előbb-utóbb szabadítsuk ki a börtönből azokat az elkövetőket, akiket a legtöbb esetben - nagyon helyesen - tényleges életfogytiglani ítéletre ítéltek.
Ezzel kapcsolatosan azt is el kell mondjam újra - mert az általános vitában is elhangzott -, hogy valóban, a Fidesz tavasszal azzal kampányolt, hogy azért szavazzunk az európai parlamenti képviselőikre, mert a tényleges életfogytiglan intézményét meg szeretnék védeni. Hogy ez hogy jön az Európai Parlamenthez? Nem az Európai Parlament döntötte el, hogy ezt el kellene törölnünk, sokkal inkább az Európa Tanács felé kellene keresnünk a bajunk okozóját - ha szabad így fogalmaznom -, de a lényeg az, hogy a politikai üzenet az volt Orbán Viktor részéről is, hogy a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés mellett kiállnak, de ezt sajnos nem tették meg.
Egyébként hozzá kell tennem azt is, hogy múlt héten voltunk Pécsen az ottani jogi egyetem meghívásában - a jelen lévő Bárándy Gergely képviselőtársunk és a jelen nem lévő Schiffer képviselőtársunk eljött -, és nagyon sajnálom, hogy államtitkár úr nem tudta elfogadni ezt a meghívást. (Dr. Répássy Róbert az ülésterem padozatára mutat.) Igen, lehet, hogy államtitkár úr itt volt, de sajnos attól tartok, hogy elküldhetett volna a minisztérium vagy a Fidesz egy olyan embert, aki politikailag is tudta volna képviselni a témát, hiszen azzal, hogy önök a minisztériumba beosztott bírót küldenek el, úgy gondolom, politikailag nincs felhatalmazása, hogy megfelelő politikai vitát folytasson a témáról.
Egyébként a vita nagyon érdekes és tartalmas volt. Nyilván a jelenlévők leszűrték a Fidesz párt hiányát. Úgy gondolom, jobb lett volna, ha akár ezen az alkalmon vagy előtte, vagy akár a jövőben is ezeket a vitákat le tudjuk folytatni.
De lényeg, ami lényeg: úgy gondolom, hogy a magyar közbiztonsági helyzet és azok a súlyos bűncselekmények, amelyeket elkövettek itt az utóbbi időben, azok majdnem hogy a felelős döntéshozók, jogalkotók kötelességévé teszik, hogy a társadalmat megóvják ezektől az elkövetőktől. És igen, ha felmerülne az a kérdés, hogy el lehet-e venni a reményt az elkövetőktől - és itt a legsúlyosabb elkövetőkről beszélünk, hiszen Strasbourgnak ez volt a fő pontja, hogy nem lehet elvenni valakitől a reményt, de mi ezzel nem értünk egyet. Aki például egy kisgyermeket megkínozva meg tud ölni, vagy akár idős emberek sérelmére többszöri gyilkosságokat el tud követni, az ő esetükben igenis úgy gondoljuk, hogy elvonható a remény, és ez az, ami talán visszatartó erővel bírhat a jövőben is. De legalább odáig el kellene jutnunk - és ez a fő üzenet -, hogy önök is mondják ki, hogy ezzel a döntéssel, ezzel a módosítással eltörlik a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést, hiszen a kormányzati kommunikációban az jelent meg, hogy ez megtartásra kerül. Azt kell mondjam, hogy nem, és ezzel egyébként a jelenlévőkkel, Schiffer Andrással, ha jól emlékszem, Bárándy Gergely is egyetértett, hogy valójában ez a javaslat eltörli azt a tényleges életfogytiglant, ami jelen pillanatban szerepel a magyar jogszabályokban.
Úgyhogy arra kérem államtitkár urat, hogy a jövőben hassanak oda, hogy a minisztérium is megfelelően partner legyen a társadalmi vagy akár jogi egyeztetések kapcsán, és ami ennél is fontosabb, hogy a közvéleményt ne tájékoztassák félre, és legalább vállalják fel a véleményüket. Ha ezt a javaslatot elfogadja az Országgyűlés, akkor megszűnik a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés intézménye.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit