SALLAI R. BENEDEK

Full text search

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Nagyon szépen köszönjük miniszter úr korrekt válaszát. Ritka az, amikor kormánypárti oldalról többször halljuk azt, hogy önnek igaza van. Tehát köszönjük szépen, hogy néhány dologban egyetértünk, de nem tudjuk elfogadni a választ.
Ennek az oka nyilvánvalóan az, hogy nem azt kifogásoljuk, hogy önök egy ágazatnak miért adnak annyi pénzt, hanem azt kifogásoljuk, hogy miért nem adnak sokkal többet annak az ágazatnak, amit nem pusztán fontosnak ítélünk, hanem a legfontosabbnak ítélünk. Mint azt ön is tudja, a gazdasági szektorban dolgozó foglalkoztatottak 70 százalékának a magyarországi kis- és középvállalkozások adnak munkahelyet, és ebből adódóan ennek az aránynak kellene megvalósulnia a támogatáspolitikában is. Nem az a gond, hogy önök támogatják az autóipart, hanem az, hogy emellett elsorvadásra van ítélve a támogatások hiányában a kis- és középvállalkozói szektor. Ennek kellene megváltoznia.
Az, hogy a kis- és középvállalkozásoknak exporttermelési irányt szab a kormány, azért aggályos, mert összességében a nemzeti szintű gazdasági fenntarthatóság megteremtéséhez pont az lenne a cél, hogy a belső piaci igényeket tudjuk kielégíteni, és ne függjünk a külső gazdasági tényezőktől. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit