HARRACH PÉTER

Full text search

HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért választottam ezt a témát, nehogy azt mondják, hogy minden csapból már a választás folyik; én most egy másik csapot nyitnék ki, és egy évfordulóról szólnék, ez pontosan 70 évvel ezelőtt, 1944. október 13-án volt. Mi történt akkor? Akkor alakult meg a Kereszténydemokrata Néppárt, amely jogelődje a KDNP-nek, és amely olyan történelmi gyökerekre megy vissza, mint a keresztényszociális mozgalmak. Erről néhány mondatot engedjenek meg!
1891-ben jelent meg a Rerum novarum, ami megalapozta ezt a mozgalmat, hiszen elismerte a munkavállalók szervezkedésének és önvédelmének jogosultságát. Három nagy nevet kell említenünk a keresztényszociális mozgalmak történetében: Giesswein Sándort, Prohászka Ottokárt és Kerkai Jenőt, az utóbbi alapította meg a KALOT-mozgalmat ’35-ben, amely mozgalomnak több tagja volt, mint ma az összes politikai pártnak együttvéve, félmillió tagot számolt. Ez a szervezet és a mellette megalakuló EMSZO és a Hivatásszervezet képviselte azt a mozgalmat, amely tulajdonképpen politikai kategóriákba nem volt sorolható, hiszen inkább az akkori baloldali törekvéseket szolgálta - földosztás, szociális intézkedések javaslata -, ugyanakkor természetesen eszmeiségében nem odatartozott.
Eljött 1947. augusztus 31-e, a választások napja, amikor a Demokrata Néppárt - amely ezekből a mozgalmakból fejlődött ki, tehát nagy társadalmi bázissal rendelkezett - 16,5 százalékot szerzett, ami akkor a második legnagyobb parlamenti pártnak a képviseletét jelentette. Gondoljunk arra, hogy ez volt a kékcédulás választások időszaka, ennek ellenére sikerült ezt az eredményt elérni. Természetesen a Rákosi-korszakban feloszlatták, önmagát feloszlatta a párt, és itt kell megjegyeznem azt, ami a mai napig büszkeséget jelent számunkra, hogy egyetlen képviselő sem lett áruló, és volt, aki emigrációba kényszerült, volt, akinek az életútját törték ketté, és persze volt, aki börtönbe került hosszú időre; a leghosszabb ideig, 19 évig ült az egyik képviselő.
Az ’56-os forradalom idején a párt újraalakult, Keresztes Sándor és Mihalics Vid fogalmazták meg Nagy Imre miniszterelnökhöz címzett beadványukat. Természetesen a november 4-ei szovjet katonai invázió után be kellett hogy szüntesse pártszerű tevékenységét. De ’89-ben újjáalakult a Kereszténydemokrata Néppárt, és ebben Keresztes Sándornak nagy szerepe volt.
Amikor szervezetről beszélünk, Kereszténydemokrata Néppártról, akkor nagyon fontos ez a szervezet, hiszen hordozója valaminek, de ennél sokkal fontosabb az a gondolat, amit képvisel, és ez pedig a kereszténydemokrata vagy inkább a keresztényszociális gondolat.
Hogy folytassam a történetet, a rendszerváltó Antall-kormányban is jelen volt a KDNP, de ugyanúgy elérte ezt a pártot is a rendszerváltás jobboldali pártjainak a szomorú sorsa, és volt egy időszak, amikor úgy nézett ki, hogy végleg be kellett szüntetnie a tevékenységét. Azonban Varga Lászlónak, a parlament akkori korelnökének köszönhetően ismét újra tudott indulni ez a párt, amely részese egy olyan szövetségnek, amely szövetség ma sokat emlegetett kétharmados többségével (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) megvalósítja azt a célt, amit a keresztényszociális és kereszténydemokrata gondolat képvisel.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit