Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az óriásplakátokon rendre visszaköszön a kormányzat bankokat elszámoltatni kívánó szándéka, és jellemzően rendre a devizahitelesekről szoktunk tárgyalni a Ház falain belül is. Én most kicsit kibővíteném ezt a kört, hiszen az a pénzügyi botrány, ami az utóbbi másfél évben elharapózott, minden magyar állampolgárt érint, aki fizetést kap, nyugdíjat kap, bankszámlával rendelkezik. Hiszen a legfrissebb adatok szerint szeptember elejéig több mint 186 milliárd forint folyt be a költségvetésbe az úgynevezett tranzakciós illetékből. Ezzel kapcsolatban elmondható, hogy a Statisztikai Hivatal kimutatása szerint egyrészt másfél év alatt emiatt 55 százalékkal nőttek a bankhasználók költségei, és előfordult az is, hogy a pénzügyi rezsicsökkentés szándékának kinyilvánítása mellett kimondták a pénzintézetek és a felügyeleti szervek is, hogy ezt a százmilliárdos nagyságrendű összeget teljes egészében áthárították a magyar polgárokra, a magyar ügyfelekre. És az önök által meghozott törvény szerint a bankok átháríthatják ezt az új adót, csak, idézem, „bizonyos szabályok betartásával”.
Tehát egészen elképesztő módon, a jogalkotó szándéka szerinti százmilliárdos terhet nem azok a kivételezett, csókos bankok és pénzintézetek fizették, akiket egyébként az óriásplakátjaik szerint önök elszámoltatnának, hanem szinte kizárólag a magyar állampolgárok, de az MKB esetében is havi 2300 és 2900 forint közötti bankszámladíjtétel-emelkedést kénytelenek elszenvedni több típusú ügyfelek. És az is látható, hogy miközben egyes bankok növelik az éves kártyadíjakat, mások a havi számlavezetési díjakat, egy újabb, áttételes és másodfokú adózási forma sújtja a magyar állampolgárokat, amellyel szemben sem a felügyeleti rendszer, sem a kormányzat nem tesz semmit. Eközben a felügyelet egy részét beolvasztotta abba a Magyar Nemzeti Bankba, amelynek jelentését szintén ez a kormányzat nem engedi ide, a parlament elé, a plenáris ülésre kerülni.
Adódik tehát a kérdés: leszámolás készül a banki károsultak ellen, vagy valóban várható az, hogy az elszámoltatás legalább csírájában megkezdődik? Várom érdemi válaszát. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit