HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN

Full text search

HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt négy évben az aprófalvas térségekben az állam gyakorlatilag felszámolta önmagát. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Nem lehet ügyeket intézni, az idősgondozás nincs megoldva, egyáltalán a közszolgáltatások nagy része megszűnt. Nincs munka, és tisztelt miniszter úr, ha van is munka, azért olyan szánalmasan alacsony bért fizetnek ezekben a falvakban, hogy a létminimum megteremtésére nem elég a falvakban megkereshető fizetés.
Mi az elmúlt időszakban nyújtottunk be javaslatot az alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentésére. Ennek a lényege az volt, hogy legalább a legszegényebbeknél hagyjunk több pénzt azzal, hogy az ő fogyasztói kosarukban igen nagy szerepet kitöltő alapvető élelmiszereknek csökkenjen az ára, és ugyanakkor az élelmiszeripart is ki lehetett volna fehéríteni ezen termékkör áfájának az 5 százalékra csökkentésével. A Fidesz-frakció vita nélkül szavazta le itt a parlamentben ezt a javaslatot, aztán később azt látjuk, hogy kormányzati tisztviselőket tiltanak ki az Egyesült Államokból azért, mert vélhetően áfacsalásban érintettek, és korrupciós cselekedetekkel viszik el a közpénzeket.
(Mirkóczki Ádám elfoglalja a jegyzői széket.)
Önök kialakították a földbérletnek azt a rendszerét, amikor nem helyi gazdaság fejlesztésére használják a földbérleti rendszert, hanem kiszemelt kiskirályok kapnak földet, miközben a helyben lakó emberek pedig elmehetnek cselédnek, ehhez tartják fenn a közmunkarendszert, amelyben költségvetési pénzből 200 milliárd forintot fordítanak a közmunka finanszírozására, miközben az új uniós költségvetési ciklusban lehetőség lenne arra, hogy szociális gazdaság fejlesztésére mind a béreket, mind az intézményrendszer kialakítását megfinanszírozzák uniós forrásból.
Miniszter Úr! Önök a szavazat beszedésének a rendszerét, úgy látszik, fontosnak tartották, ezt ki is építették megfelelően. A kérdésem az lenne, hogy miért nem hajlandók is tenni azokért a szavazókért, akiknek a szavazatát ezzel a kiszolgáltatott rendszerrel begyűjtötték. Kérem, válaszoljon. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit