HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Full text search

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ott folytatnám, ahol az előző kétpercesemben abbahagytam, illetve bizonyos értelemben csatlakozni szeretnék az előttem szólóhoz, de előtte azért megjegyezni kívánnám, hogy nyilvánvalóan Tállai államtitkár úrnak rendkívül kényelmetlen a bársonyszék, és azért bolyong már itt a teremben több mint egy órája. Én megértem szegény államtitkár urat, rendkívül kellemetlen lehet neki az, hogy ennyi igazságot kell tőlünk hallania, és valóban nehéz elviselni azt, hogy az az általa kezdeményezett rendszer, amit feladatfinanszírozás rendszerének hívnak, megbukott. De nem muszáj ezt elviselni, államtitkár úr, le lehet mondani nyugodtan, mint ahogy vissza is lehet vonni az előttünk lévő törvényjavaslatot. Ez is megoldás lehetne, szemben azzal, hogy önök ezt megpróbálják mindenáron áterőltetni a Házon. Egyébként pedig, ha úgy gondolja, hogy igaza van, kérem, hogy foglalja el a helyét, és érdemi ellenérveket fogalmazzon meg, mert amit az előbb nekem ezzel kapcsolatban mondott, nevezetesen, hogy nem bukott meg a feladatfinanszírozás rendszere, rosszul látom, semmi olyan konkrétumot nem tartalmazott, amit egyébként ön szokott az ellenzék képviselőitől hiányolni.
De ha már itt tartunk, akkor térjünk már vissza egy pillanatra arra, hogy hogyan is kampányoltak önök. Azzal kampányoltak, hogy több pénzt az önkormányzatoknak. Ezzel szemben tudjuk, hogy megszorítások lesznek, és a megszorítások egyik nagy vesztesei az önkormányzatok lesznek. És az a rendszer, amit önök kitaláltak és rákényszerítenek az önkormányzatokra, nevezetesen, hogy a központi költségvetésből át nem adott pénzeket, például az szja helyben maradó részét, amit már elvontak, vagy a gépjárműadó elvont részét az önkormányzatoknak kell valamilyen módon visszapótolni, ezt a rendkívüli kényszerhelyzetet próbálják az önkormányzatok, a képviselők nyakába varrni, aminek a további részleteit a következő hozzászólásomban fogom kifejteni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit