MAGYAR ZOLTÁN

Full text search

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Még egy csúsztatásra kell reagálnom, ugyanis ezekkel a pálinkás új adóformákkal az önkormányzatok sem fognak jól járni, hiszen gondoljunk bele, hogy az az ezer forint, amit esetleg bevallanak a magánfőzők, milyen csekély összeg ahhoz képest, ahogy a tönkrement bérfőzdék majd nem fogják befizetni azokat a járulékokat, amelyeket eddig kénytelenek voltak részben az önkormányzatok irányába megfizetni.
Illetve az európai uniós jogharmonizációval való takarózásra is kénytelen vagyok reagálni. Tegnapi hír, hogy Románia bejelentette, hogy ők megtalálták azt a módját ennek a szabadfőzésnek, ami állítólagosan ki fogja állni Brüsszel próbáját is. Kérdezném itt az illetékeseket, nem tudom, hogy valaki tud-e erre kormányoldalról reagálni, hogy mi lehet az a kiskapu, és hogyha Romániának ez sikerült, akkor nálunk, ahol állítólag a kormány kiemelt hungarikumként kezeli a magyar pálinkát, miért nem sikerült, és miért akadtunk fenn Brüsszelnek egy újabb rostáján, és miért kellett ezt a rendeletet most ilyen módon burkoltan, de mégiscsak visszavonni.
Egy utolsó gondolat a mézes pálinkával kapcsolatban. Én ezt nem tartom egy jó iránynak, hiszen azért lássuk be, hogy általában az ember a gyengébb minőségű párlatot mézezi be, és ez vonatkozik a cégekre is és magánszemélyekre is. Így kifejezetten rossz iránynak tartom azt, hogy ez valamiféle kedvezményt kapott. Még ha érteném azt, hogy a méz egy természetes és egészséges anyag, de ebben a formában pont nem azt fogja előidézni, amit egyébként a jogalkotó az indokolásban felvázolt, úgyhogy kérem, azért ezt gondolják meg.
Röviden ezeket akartam még elmondani, és akkor majd az élelmiszeráfáról a normál felszólalásban. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit