SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásom tárgya egy valós, XX-XXI. századi történet, amely akár sikertörténet is lehetne, de jelentősége ezen a műfajon messze túlmutat. A kormánynak cselekednie kellene. Ha ezt nem teszi, a mi feladatunk, hogy felhívjuk erre a figyelmet.
Az ügy lényege nagyon egyszerűen összefoglalható. Hogyan idéz elő sok-sok csekély jelentőségűnek ítélt környezetterhelés olyan globális szintű veszélyt, amelynek kedvezőtlen hatása ránk is egészségkárosodást, akár halálos kockázatot jelent? Hogyan lehet, lehetett ezt a veszélyt felismerni, együttműködéssel és összefogással visszafordítani? Mi a szerepe ebben a tudomány, a politika, a gazdaság és a civil társadalom közreműködésének? Hogyan tehettük volna ezt még hatékonyabban társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból? Hogyan fogalmazható meg a magyar kormány jelen és jövőbeni felelőssége e kérdésben nemzeti és globális kitekintéssel?
De miről is van szó valójában? Az ózonréteg, amely a sztratoszféra ózontartalmú része, képes a Napból érkező, az élővilág szempontjából káros ultraibolya sugárzás elnyelésére. Az ózon magas ultraibolyasugárzás-csökkentő hatása nélkül nem létezne szárazföldi élet. A túlzott mértékű ultraibolya sugárzás darabokra törheti az élő szervezetek DNS-ét, felbonthatja a sejtjeinkben lévő kémiai kötéseket. Az ipari fejlődés és a fogyasztói társadalom következményeként számos olyan termék vált általánossá, amely az előállítása vagy használata során az ózonréteg lebontásáért felelős anyagok kibocsátásához vezetett; példaként említsük csak az aeroszolokat, a műanyag habok gyártását, a hűtéstechnikát, egyes oldószereket, talajfertőtlenítő szereket.
(15.20)
A gond nem feltétlenül a célkitűzésekkel, a mindennapi élet megkönnyítését célzó árukkal volt, hanem a megoldás mikéntjével. Mert a világszerte alkalmazott szerek kibocsátása összességében az életünket óvó ózonréteg elvékonyodásához, az ózonlyuk kialakításához vezetett. A káros sugárzás miatt megvakuló fókák ügye talán nem mindenkit hoz lázba, de az már igaz, hogy a bőrrák sok ezer embertársunk halálát okozza még most is és a jövőben is. Számos olyan foglalkozás van, ahol csupán a puszta munkavégzés is fokozott, veszélyes kitettséget okoz.
Ennek felismerése a sztratoszferikus ózonréteg védelméről szóló 1985. évi, Bécsben aláírt egyezményhez és a montreáli jegyzőkönyv ratifikálásához vezetett, amelynek eredményeként világméretű összefogás született. A politikai döntés nyomán az ózonlebontó anyagokat, az azokat tartalmazó termékeket kivonták a termelésből és a forgalomból. Az eredmény magáért beszél: jelen évezred közepére esélyünk van az ózonréteg helyreállítására. Ez jó hír, még akkor is, ha mára tudjuk, a helyettesítő anyagok az éghajlatváltozást okozó üvegházhatást erősítik, így e kettős hatást mostantól együttes erőfeszítéssel kell kezelnünk. Mégis ez ügyben egy példaértékű együttműködés mindenki hasznára valósult meg.
Magyarország ekkor az elsők között volt az egyezmény ratifikálásában és a megvalósításban. Vajon ez most is így lenne? A kétség bennünk ott van, hogy nem lenne megfelelő politikai akarat, és hiányzik a környezetvédelem megfelelő intézményrendszere. A környezetügy intézményrendszere a rendszerváltás előtti szintre süllyedt, mára már nemhogy környezetvédelmi minisztérium nincs, de az előző kormányzati ciklushoz képest, amikor még legalább a környezetvédelemnek önálló államtitkársága volt, ma már csak egyik feladata az illetékes államtitkárnak. De ami a legszomorúbb, hogy a rendszerváltás utáni két évtized alatt kiépült közigazgatási, intézményi, kutatási és civil rendszer 2010 óta darabjaira hullott, sőt jelentős része megsemmisült. A környezetügy jelenlegi intézményi és személyi feltételei nemhogy a jövő kihívásait, de még a jelen problémáit sem tudják kezelni. Magyarország kiváló adottságú, sok természeti értékkel és adottsággal, ugyanakkor fokozott környezeti érzékenységgel és sérülékenységgel bíró ország. Ilyen körülmények között ma már majdnem megszűntnek tekinthetjük a környezetvédelmet - de akkor mi biztosíthatja a saját és gyermekeink egészséges környezethez való jogát?
Mára nemhogy a jobbításhoz szükséges beavatkozások, de a meghozandó döntésekhez szükséges alapadatok és információk előállításához sincsenek meg a szükséges feltételek, a nemzetközi együttműködés kapcsolatrendszerét nem is említve. Lehet, hogy a sikertörténet számunkra… (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)
