GYOPÁROS ALPÁR

Full text search

GYOPÁROS ALPÁR
GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Közös szűkebb hazánkban, Győr-Moson-Sopron megyében, illetve engedje meg, hogy még szűkebb hazámban, a Rábaközben és a Csornán élő emberek szorgalmáról, munka- és teherbírásáról hadd ejtsek két mondatot.
Ez köztudomásúnak mondható most már, sokszor beszéltünk erről ezen falak között, azt azonban kevesen tudják, hogy a Rábaközben és a Csornán élő emberek milyen lehetőségekkel rendelkeznek a munkába járás, illetve a munkavállalás tekintetében. Ez a térség az ország sok más térségéhez képest viszonylag irigyelt helyzetben van, hiszen a munkanélküliségi ráta rendkívül alacsony. A legutóbbi havi adat szerint a csornai munkaügyi kirendeltség területén 1,1 százalék a regisztrált álláskeresők aránya; megjegyzem, ez négy évvel, 2010 elején ezelőtt 6,5 százalék volt.
A csornaiak számára a gondot az okozza, hogy a munkát jellemzően nem helyben találják meg, hanem a megye más pontjain, Győrben, Sopron térségénél vagy éppenséggel Mosonmagyaróváron, és Csornán a rendszerváltás óta eltelt 24 évben nem volt egyetlenegy komolyabb munkahelyteremtő beruházás sem. 2014. szeptember 20-án azonban egy új - mondhatom, hogy világviszonylatban is egyedülálló - technológiát alkalmazó napelemgyár alapkőletételére került sor.
Tisztelt Miniszter Úr! Mint mindannyian tudjuk, az energiahatékonyság nemcsak a versenyképesség, hanem a fenntartható fejlődés szempontjából is kulcskérdés számunkra. A napelemgyártás a megújulóenergia-szektor leggyorsabban fejlődő ágazata, az új üzem tehát nemcsak munkahelyeket teremt, hanem jelentős hozzáadott értéket is. A csornaiak számára éppen ezért fontos az új üzem beindítása, új munkahelyek teremtése, Csorna város adóerő-képességének megerősítése, a térség központi szerepének növelése, intézményfenntartó képességének megerősítése és a Csornán és térségében tapasztalt elvándorlás megállítása.
Éppen ezért kérdezem a miniszter urat: mekkora összeggel támogatta ennek az üzemnek a beindulását a magyar kormány (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és milyen vállalásokat tett a beruházó. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit