GULYÁS GERGELY,

Full text search

GULYÁS GERGELY,
GULYÁS GERGELY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy Németh Szilárd képviselőtársam előterjesztőként a Fidesz-frakció véleményét is elmondta, ezért nekem viszonylag kevés feladatom maradt. Világos, hogy milyen célok érdekében született meg ez a javaslat, világos, hogy azt a kétszintű önkormányzati rendszert, amelynek működésével kapcsolatosan Budapesten többen, több politikai pártból is aggályokat fogalmaztak meg, kívánja egy egységes mederbe terelni.
Amivel viszont szeretnék foglalkozni, azok a javaslat alkotmányosságával kapcsolatos felvetések, mert úgy gondoljuk, hogy ebben az ügyben szeretnénk még inkább egyértelművé tenni a kormánypárti frakciók véleményét, még akkor is, ha az ellenzék esetleg különösebben nem kíváncsi ezekre a véleményekre. Nyilvánvaló az, hogy a kerületek történelmileg kialakult egységek Budapesten, ilyen értelemben önmagában a kerületek részvételével létrejövő Fővárosi Közgyűlés is lehetne legitim. Azonban a cél nem ez volt, ezért biztosít a javaslat 9 kompenzációs mandátumot azoknak a pártoknak, amelyek legalább 12 kerületben tudnak polgármesterjelöltet állítani.
Azonban még az így felmerülő részbeni arányosítást sem találtuk elegendőnek, ezért a saját nevemben ma egy olyan módosító javaslatot nyújtottam be az Országgyűlés elé, ami egyértelművé teszi, hogy a polgármesterek és képviselők választása évének január 1-jével meg kell határozni a fővárosi kerületek lakosságszámát, és az egyes fővárosi kerületek lakosságszámát el kell osztani a legkisebb lakosságszámmal rendelkező fővárosi kerület lakosságszámával. Ez pedig egy arányszámot ad ki. Ezt követően a fővárosi kerületekben keletkezett töredékszavazatokat ezzel az arányszámmal megszorozva kell a fővárosi listán feltüntetni. Ilyen értelemben tehát a kompenzációs lista nem csupán azt teszi lehetővé, hogy a különböző nagyságú kerületekből megmaradt töredékszavazatok jelenjenek meg a listán, hanem ennek a javaslatnak az elfogadása esetén azt az aránytalanságot, ami kerület és kerület között lakosságszámban van, ezzel ellentétes hatással képes kompenzálni a kompenzációs lista.
Úgy gondolom, hogy ez azokat az egyébként sem feltétlenül megalapozott alkotmányossági aggályokat, amelyeket az elmúlt napokban hallhattunk, eloszlathatja, és erre tekintettel egyébként az ellenzéki frakciók is ezt a megoldást, ezt a módosító indítványt majd támogathatják.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit