KISS LÁSZLÓ

Full text search

KISS LÁSZLÓ
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Elég furcsa helyzet az, amikor az ellenzék saját magával vitatkozik, mégis erre kényszerülünk ebben a vitában. Megint néhány dologra hadd hívjam föl a tisztelt Ház figyelmét! Hiszékeny Dezső képviselőtársam azt fejtegette korábban, hogy akkor pontosan hogyan is fog kinézni ez a rendszer, ha - a Jóisten ne adja - ez meg fog valósulni. Benn fognak ülni a Fővárosi Közgyűlésben a megválasztott polgármesterek, akiket úgy egyébként polgármesternek választottak meg, tehát fő feladatuknak nyilvánvalóan azt tartják, hogy a saját kerületüket irányítsák. Másrészt benn fognak ülni azok a bukott polgármesterjelöltek, akiket senki nem választott meg, akik egyébként a kerületükben második-harmadik helyezettek lettek.
Hogy áll össze majd ez a közgyűlés? Hiszen kellenek bele főpolgármester-helyettesek is. Nyilvánvalóan nem szolgálja a rendszer hatékony, jó működését, ha az egyébként is terhelt polgármesterek még a főpolgármester-helyettesi funkciót is ellátják, így kizárásos alapon nyilvánvalóan a bukott polgármesterjelöltekből lesz majd a főpolgármester-helyettes. Ez roppant jó megoldásnak tűnik első látásra. Hasonlóan belőlük lesz majd a bizottsági elnök és a bizottság tisztségviselői kara is, hiszen még egyszer mondanám, a polgármestereknek nyilvánvalóan az elsődleges dolguk a kerületük irányítása.
Nos, ha ebben a rendszerben van logika, van értelem, ha ez a rendszer a választók valódi érdekét képviseli, akkor nyilvánvalóan szerintem nagyon más fogalmunk van ezekről a dolgokról, mint önöknek. Egy kerületi polgármesternek elsődleges dolga a kerület vezetése. Azt hiszem, ehhez semmiféle kommentárt nem kell fűzni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit