SZILÁGYI GYÖRGY

Full text search

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Nagyon röviden, mivel nem szólalhatunk majd meg Vas Imre felszólalása után. Nem tudom, ez miért jó egyébként, hogy nem reagálhatunk rá. Arra szeretném kérni Vas Imrét, mert láttam, tehát, hogy benne legyen a jegyzőkönyvekben is, hogy Rogán Antalnak volt véleménye erről a vitáról, hiszen odament önhöz, beszéltek hosszan, tíz percen keresztül, ön bőszen jegyzetelt. Gondolom, Rogán Antal elmondta a véleményét azzal kapcsolatban, amiket mi itt felvetettünk.
Legalább csak annyit tegyen meg, mert úgyse válaszolhatunk rá, hogy jelezze, hogy mi volt Rogán Antal véleménye, amit ön lejegyzetelt, mert én kíváncsi lennék, hogy Rogán Antal mit gondol erről a dologról. Ez egy érdekes megvilágítása lenne az ügynek, hogy akkor legalább tudjuk azt, hogy az ön beszédében bizonyos részek Rogán Antal véleményei. Mert ez egy fontos kérdés, hiszen Rogán Antal meghatározója ennek a törvényjavaslatnak. Gondolom, részt vett benne elég erőteljesen, mint még V. kerületi polgármester, aki egyébként harcban állt Tarlós Istvánnal is nagyon sokáig, sőt még arról is szóltak a fámák, hogy esetleg ő lehetett volna valamikor, vagy lehet még esetleg a jövőben is majd egyszer egy főpolgármester-jelölt vagy bármi egyéb.
Tehát engem tényleg érdekelne, hogy végül is Rogán Antalnak mi a véleménye erről a vitáról, ő mit mondott. Tehát tényleg csak arra szeretném megkérni, hogy amikor mondja, akkor mondja azt, hogy ezt most Rogán Antal mondta. Jó?
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit