KULCSÁR GERGELY,

Full text search

KULCSÁR GERGELY,
KULCSÁR GERGELY, a Mentelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Mentelmi bizottság dr. Harangozó Tamás országgyűlési képviselő mentelmi ügyét a 2014. május 12-ei ülésén tárgyalta. Történt ugyanis, hogy a Bajai Járásbíróság indítványozta dr. Harangozó Tamás országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt Lakatos Ferenc feljelentése alapján. A feljelentés szerint dr. Harangozó Tamás az ATV hírműsorában, egy sajtótájékoztatón a 2013. szeptember 22-ei bajai önkormányzati képviselőválasztások után a feljelentőt megnevezte és csalónak titulálta.
Egyetértés mutatkozott abban a bizottság tagjai között, hogy a Mentelmi bizottság hatáskör hiányában nem foglalkozik a cselekmény büntetőjogi értékelésével. Nem volt egyetértés abban a bizottság tagjai között, hogy a mentelmi jogát felfüggessze-e vagy sem a képviselő úrnak. Az egyik álláspont, amely később többséget kapott, a magánvádas ügyekben követett mentelmi jogot töretlenül fenntartó gyakorlatra hivatkozott, és így a képviselő zavartalan munkavégzését kívánta biztosítani, ezért az MSZP-s és fideszes képviselők úgy nyilatkoztak, hogy az Országgyűlés ne függessze fel Harangozó Tamás mentelmi jogát. A másik álláspont, amelyet a jobbikos képviselők támogattak, az az volt, hogy az Országgyűlés függessze fel Harangozó Tamás mentelmi jogát, ugyanis az országgyűlési képviselők ugyanúgy, mint akármelyik más állampolgár, álljanak az igazságszolgáltatás elé, és a bíróságok döntsenek arról, hogy bűnösök vagy ártatlanok.
A Mentelmi bizottság végül 4 igen, 2 nem szavazattal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy dr. Harangozó Tamás országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit