DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A tegnapi ülés egy zárt ülés volt, nem tudtam, hogy erre lehet hivatkozni itt a nyilvánosság előtt is. Azért elmondanám, hogy abszolút nem a Paksi Atomerőmű volt a téma, de ott is elmondtam Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, hogy az MSZP minden olyan kérdésben nyitott a párbeszédre, ami a magyar nemzet és Magyarország érdekeit érinti, de soha nem lesz nyitott, ha csak és kizárólag a kormánypárt érdekei lesznek terítéken.
Szeretném elmondani azt is, hogy ön hivatkozott a képviselőtársamra, bár tudomásom szerint ő nem vásárolt gyermekének 70 milliós lakást. És amit ön elmondott a nyilvánosságról és a nyitottságról, azt sem tudom elfogadni, hiszen a megvalósítási megállapodások titkosak. Ahogy az önök kormánybiztosa is elmondta, ezek önök szerint nem tartoznak a nyilvánosságra, csak akkor tudjuk tisztázni ezt a kérdést, hogy törvénytelenek-e a megállapodások vagy sem, ha önök ezt nyilvánosságra hozzák. Tegyék meg! Köszönöm szépen. (Dr. Józsa István: Nyilvánosság! - Taps az MSZP padsoraiban.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.