DR. CZOMBA SÁNDORnemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az úthasználati díjak révén közel 100 milliárd forint közvetlen bevételhez jut a költségvetés, amelyet nem hazai, hanem külföldi honosságú úthasználók fizetnek be, ezért valamennyi intézkedést ennek tükrében is vizsgálni kell, és vizsgálni érdemes. Az új rendszerrel kapcsolatosan, ahogyan az már közismert, a közúthálózattal kapcsolatosan, különösen az autópálya-úthasználattal kapcsolatban számos elvárás és követelmény fogalmazódik meg. Az egyik legfontosabb dolog a biztonságos közlekedés feltételeinek a biztosítása. Tehát elemi érdekünk, hogy az autópályákat mind a külföldi, mind a hazai magánemberek és vállalkozások vegyék igénybe.
Ha az a kérdés, hogy egyébként, mondjuk, Miskolc és Debrecen avagy Kecskemét és Budapest, vagy Székesfehérvár és Budapest között közlekedem, mert a munkalehetőségem így van adva, akkor a mostani rendszerben ugye, a teljes autópályadíjat kellett megfizetnem, míg ha a megyei rendszert vezetjük be, ez gyakorlatilag 5-10 vagy 15 ezer forintból megvalósítható.
Tehát arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy akkor, amikor számadatokról és összegekről beszélünk, ami fontos és lényeges elem, azt is tisztán kell látnunk, hogy elemi érdekünk, hogy az autópályákat minél többen, minél nagyobb számban a biztonságos közlekedés érdekében vegyük, vegyék igénybe. Azok pedig, akik átmenő forgalomként használják ezeket a pályaszakaszokat, különösen külföldiek - és az autópályát lényegesen különböző súlykorlátozással, különböző úthasználati problémákkal terhelik -, ebből a szempontból kivegyék a rájuk eső részt. Köszönöm szépen. (Dr. Nagy István tapsol.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.