SZABÓ SZABOLCS
SZABÓ SZABOLCS
SZABÓ SZABOLCS (Független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Megmondom őszintén, én nagyon szomorú vagyok, két ok miatt. Az egyik, hogy már megint egy olyan előterjesztés van előttünk a plenáris ülésen, ami egy egyedi esetre próbált törvényt módosítani. Tele van most már a magyar jogtár mindenféle kivételekkel, speciális törvényi szabályozásokkal, és azt gondolom, hogy ez nem jó irányba viszi Magyarországot. Például felmerül e kérdés kapcsán, amit néhány képviselőtársam már megemlített - Németh Szilárd említette is nagyon őszintén az expozéjában -, hogy ez egy egyedi esetre született módosító javaslat. Vajon felmérte-e valaki, hogy egyáltalán hány alapítvány lehet érintett, amely a törvény hatására bármilyen változást fog elszenvedni?
(20.50)
Azt gondolom, hogy nem, hiszen teljesen egyértelmű, hogy itt egy egyedi esetnek a jogszabály-módosítással történő kezeléséről beszélünk, tehát ez az egyik ok, ami miatt én szomorú vagyok. A másik ok meg nyilván az, hogy csepeliként, mind a ketten Csepelen lakunk, egyikünknek se jó, ha Csepelről ilyen kontextusban megy a vita a Házban, mennyivel jobb lenne, hogyha csak és kizárólag valamilyen pozitív ügy kapcsán beszélnénk.
Itt többen belementek már a részletekbe, én nagyon nem szeretném ezt ismételgetni, pont azért, hogy Csepelről nehogy véletlenül ez maradjon meg azoknak az embereknek az emlékezetében, akik esetleg interneten követik a közvetítést. Világosan elmondták az ellenzéki képviselőtársaim, hogy mi áll ennek az ügynek a hátterében. Általam megfoghatatlan ok miatt a csepeli Fidesz egyfajta kommunista fészeknek tekinti a munkásotthont és ebből adódik ez a probléma, és mivel nem jutottak dűlőre egyéb más megoldásokkal - sajnos a tárgyalás kevésbé tartozott bele ebbe a megoldási eszköztárba -, ezért most eljutottunk odáig, hogy egy ilyen egyedi, eseti törvénymódosítás került a Ház elé.
Korábban én már ajánlottam képviselő úrnak, egyébként beszéltem erről pár mondatban Borbély Lénárddal is, hogy én nagyon szívesen beszélgetek és segítek, ha bármilyen ügy van. Ebben az ügyben is fel tudom ajánlani, hogy üljünk le - megpróbálok valamit segíteni, hogyha igényt tartanak rá - a Munkásotthon Alapítvány képviselőivel, és próbáljunk meg valamilyen kompromisszumos megoldást találni, és hagyjuk ezt a törvénymódosítást. Én tudom, hogy ez nem egyszerű folyamat, nagyon bemerevedtek már az álláspontok Csepelen, innen nehéz már visszajönni, ez teljesen egyértelmű, ettől függetlenül én naiv vagyok, és azt gondolom, hogy ha nem is rövid idő alatt, de talán sikerülne egy olyan megoldást találni, ami mindenkinek megfelel, és nem egy ilyen törvénymódosítással próbálják meg erővel rendezni ezt a helyzetet.
Egy dologról beszélnék még egy picit talán részletesebben, magáról a munkásotthonról, mert ha esetleg valaki követi a vitát, akkor nem biztos, hogy teljesen világos számára, hogy egyáltalán mi a probléma lényege. Azt kell tudni a munkásotthonról, amelyik egyébként tényleg, itt talán Szávay képviselőtársam mondta, hogy egy nagyon szép szecessziós, egyébként védett színházteremmel rendelkezik, maga a munkásotthon igazából soha nem volt önkormányzati tulajdonban. Annak idején, még az első világháború után a Szociáldemokrata Párt, különböző szakszervezetek meg állampolgárok, szakszervezeti tagok adományaiból, felajánlásaiból jött létre, kis téglajegyeket is lehetett vásárolni. Ez egy teljesen normális, bevett dolog volt egyébként a szakszervezeti mozgalmak esetében, tehát ez nem egy egyedi csepeli ügy volt, nagyon sokszor a szakszervezetek így teremtették meg maguknak azt a helyet, azt a közösségi teret, ahol összejöveteleket tudtak szervezni, kulturális eseményeket tartottak.
Nagyon érdekes, hogy már az 1920-as évek legelején, amikor a Csepeli Munkásotthon megnyitotta a kapuit, már akkor összerúgta vele a port a csepeli községi vezetés, már akkor próbált birtokon belülre kerülni. Akkor mondjuk, a moziengedély megvonásával meg mindenféle lakáshivatali engedélyezési eljárás bevetésével próbálta saját tulajdonba vonni ezt a munkásotthont, csak éppen a munkások fogták magukat, kivonultak, körbevették élőlánccal, és ezért nem volt ennek eredménye.
Ezt követően fölépített magának Csepel község egy saját kultúrotthont, és ugyan ez már nem létezik, mert lebombázták a második világháborúban, de egyébként a későbbiekben épültek kultúrotthonok, kultúrházak, és a mai napig is egyébként vannak önkormányzati tulajdonban lévő kulturális intézmények. Ezért sem érthető, hogy miért ennyire fontos a városvezetésnek, hogy erőnek erejével ilyen törvényjavaslattal próbálják meg önkormányzati hatáskörbe vonni ezt az intézményt.
Végül még egy picit a történelméről, hogy teljesen lehessen érteni a dolgot. A két világháború között nem sikerült ezt az önkormányzat hatáskörébe vonni, értelemszerűen a második világháború után ilyen kérdés föl se merült, majd ’69-től állami tulajdon lett, és a Csepel Művek lett a kezelője magának a munkásotthonnak. Végül is aztán a rendszerváltozás előtt nem sokkal, 1989-ben a Csepel Művek kommunális vállalata lett voltaképpen, aki a tulajdonos lett, és akkor gondolkoztak azon, hogy hogyan lehetne kezelni azt a helyzetet, amit a változó jogszabályok előidéztek, és ezért született az a megoldás, hogy egy alapítványt hoznak létre. Tíz csepeli cég hozta ezt létre, és bevitték gyakorlatilag tulajdonként az alapítványba a Csepeli Munkásotthont, tehát magát az épületet. Ezt 1992-ben be is jegyezte egyébként a bíróság, és innentől kezdve az alapítvány az üzemeltetője.
Itt van egyfajta szétválás a budapesti szakszervezeti vagy egykori szakszervezeti ilyen kulturális intézményekhez viszonyítva vagy képest, mert volt olyan kulturális intézmény, amelyik az önkormányzatokhoz került, mert a szakszervezetekkel úgy állapodtak meg annak idején, ezt találták jó megoldásnak. Itt speciel az alapítvány tulajdonába került ez a munkásotthon, és voltaképpen azóta maga a munkásotthon betölti a funkcióját. Most persze lehet azon hosszasan vitatkozni, hogy ez milyen színvonalú meg elég program van-e ott, de nem hiszem, hogy a mi feladatunk, meg nem hiszem, hogy a Magyar Országgyűlésnek ezzel kellene foglalkozni, a Csepeli Munkásotthon ellátja a feladatát.
(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Közhasznú alapítványként olyan feladatokat is ellát valóban, amit a törvény önkormányzati feladatként határoz meg. Egyébként ezt a korábbi városvezetések 2010 előtt el is ismerték, hiszen támogatták a Csepeli Munkásotthon működését, amelyik egyébként a bevételének a nagyobb részét a mai napig is saját bevételből teremti elő, és egy kisebbik része az, amit pályázati forrásból az ilyen területi művelődési intézményeknek kiírt pályázatokon nyer.
Így jutunk el 2010-ig, amikor kialakul ez a bizonyos ellentét a csepeli városvezetés és a munkásotthon között, és innentől kezdve merevednek be teljes mértékben az álláspontok, és ez vezet el oda, hogy valóban, ahogy Bárándy Gergely is említette az előzőekben, voltaképpen eljutott odáig a csepeli városvezetés, hogy még finoman meg is zsarolta a Csepeli Munkásotthont. Én ezt nem tartom jó megoldásnak, azt meg végképp nem tartom jó megoldásnak, hangsúlyozom még egyszer, hogy egy ilyen törvénymódosítással próbálja ezt a képviselő úr kezelni.
Mondom, én még egyszer csak meg tudom azt erősíteni, hogy ha kell és igényt tartanak rá, én nagyon szívesen megpróbálok közvetíteni önök között. Beszéljünk erről, és találjunk olyan megoldást, ami mindenkinek megfelel. Azt nem hinném, hogy egy európai jogállami megoldás, hogy egy ilyen eseti törvénymódosítással próbálják gyakorlatilag rekvirálni a művelődési házat, és így akarnak belenyúlni a vezetés összetételébe, ez biztos, hogy tovább fokozza azt a háborús helyzetet, ami sajnálatos módon a mai napig is a csepeli közéletben benne van.
Azt gondolom, hogy sokkal jobb lenne, hogyha ezt a nagyon merev, nagyon kemény pártalapú megosztottságot megpróbálnánk valahogy szépen lassan finomítani, mert előbb-utóbb sajnálatos módon ez a csepeli közéletnek a végleges leromlásához fog vezetni, és én ezt nagyon szeretném elkerülni, és feltételezem, képviselő úr is partner lesz ebben a jövőben. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
