KULCSÁR GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az általános vitában már kifejtettük álláspontunkat, így azt is, hogy a Jobbik mind céljaiban, mind tartalmában támogatja a törvényjavaslatot.
Mindezek ellenére nagyon röviden szólnék az egyetlen módosító javaslatunkról, amit Szilágyi György képviselőtársammal együtt nyújtottunk be. Az előttünk fekvő törvényjavaslat 5. és 6. §-át szerettük volna módosítani. A volt hadiárvák járadékának az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 30 százalékát irányozza elő a javaslat. Ezt növeltük volna meg az öregségi nyugdíj minimumának 50 százalékára. Véleményünk szerint ezzel nem terheltük volna meg a költségvetést, és még így sem lett volna egy eget verő összeg, amit a volt hadiárvák kapnak. Ezt a javaslatunkat nem támogatták. Mi ezt kikértük szavazásra, és a holnapi nap folyamán erről szavazhat a Ház. Kérném szépen a képviselőtársaimat, hogy ezt a javaslatot majd támogassák.
A Jobbik pedig - ahogy már az elején említettem - támogatni fogja a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban. - Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.