DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan említették már itt előttem is, a törvényjavaslat javarészt új uniós szabályozást emel át a hazai jogrendbe. Tekintettel arra, hogy a korábbi jogalapot jelentő uniós szabályozás jelentős mértékben átalakult ezzel az új rendelettel, az európai tanácsi rendelettel, a magyar törvénynek pedig sem a szerkezete, sem pedig az abban szereplő hivatkozások megváltozása már nem tette lehetővé a megfelelő jogalkalmazást, így a szükséges változtatások köre és mennyisége indokolta ennek az új törvénynek az előterjesztését, amely gyakorlatilag egészében felváltja majd a jelenlegit.
Az általános vita kapcsán is elmondtuk, hogy egyébként azt gondoljuk, hogy mivel uniós szabályozásról van szó, ezért ezt meg is kell tennie a magyar jogalkotásnak is, azonban van egy szerintünk nagyon lényeges vagy fontos módosító, amelyet szeretnék pontosan felolvasni. Ez pedig úgy szól: „A miniszter irányítása alatt álló, gazdasági elemzésekkel foglalkozó intézet a jogszabályban foglalt feladatai teljesítése érdekében, valamint az ahhoz kapcsolódó kutatási feladatok ellátása érdekében jogosult személyes adatokat kezelni, továbbá egyéni azonosításra alkalmas adatokat kérni a hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó másik szervtől, valamint köztestülettől és a hivatalos statisztikai szolgálathoz nem tartozó központi államigazgatási szervtől.”
Meglátásunk és megítélésünk szerint ez a rendelkezés, ez a módosító pont kifejezetten alaptörvényellenes, mert nincs meghatározva konkrét adatkezelési cél és az adatkezelés időtartama sem, és azt gondoljuk, hogy ez egy olyan mértékű, mondjuk úgy, beavatkozás ebbe a rendszerbe, amelyet nem tartunk elfogadhatónak, és ezt szeretnénk kifejezni a holnapi szavazás során tartózkodó szavazatunkkal. Köszönöm szépen, elnök úr.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.