CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága kijelölt bizottságként 2015. június 16-i ülésén lefolytatta az egyes állami vagyont érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. A bizottsági jelentésben olvasottak alapján megállapíthatjuk, hogy a javaslat megfelel a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésének, tehát megfelel az Alaptörvényből eredő tartalmi és formai követelményeknek, illeszkedik a jogrendszer egységébe, megfelel a nemzetközi és európai uniós jognak, és megfelel a jogalkotás szakmai követelményeinek.
A javaslathoz képviselői indítvány nem érkezett, csak a Gazdasági bizottság nyújtott be egy módosító indítványt. Ez egy jogtechnikai jellegű javaslat, amely az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló T/5046. számú törvényjavaslattal teremti meg az összhangot. Végül hadd emlékeztessem a tisztelt Házat arra, hogy a javaslat lényege, hogy előírja: a tulajdonosi joggyakorlók közül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elektronikus árverési rendszert működtessen, amint az már el is hangzott az előbbi felszólalásban is, amelynek keretében rugalmasan és folyamatosan értékesítheti az állami vagyont.
A javasolt rendelkezések előírása tulajdonképpen iránymeghatározás és feladatkijelölés a jövőre vonatkozóan az állami vagyongazdálkodás főszereplőjeként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére. Kérem, a fentiekre tekintettel támogassák a bizottsági jelentést és az összegző módosító indítványt. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.