DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Full text search

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Joggal merülhet fel a kérdés, amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr Szolnokra látogat, hogy miért nem olyan ügyekkel foglalkozik, amelyben komoly közpénzmentést lehetne eszközölni, ugyanis erről van szó, egyrészről a közpénzzel való szigorú elszámolásról, a túloldalon pedig a fondorlatos, adófizetőket érintő megkárosításról. Az ügy főszereplője pedig a Szolnoki Ipari Parkba betelepedett, letelepült szolnoki Higi Papírsoft Zrt.
Hogy összefoglaljam röviden a történetet: magának a gyárnak az alakítása és létrehozatala 2004-ből datálódik, amikor 12 milliárd forint MFB-hitelt kaptak, kedvezményes kamatozású devizaalapú forinthitelt, amelyet részint a beruházásra fordítottak, 85 százalékában el is készült ez a gyár. Azonban még ekkor szükségessé vált 2,5 millió euró bevonása, amit az addigi tulajdonos nem tudott garantálni, ezért egy meglehetősen tőkeerős - Terner Géza, Tóth Endre, Oleg Stalnov nevével fémjelzett - befektetői csoportosulás szerezte meg magát az intézményt, illetve a gyárat, és úgy tűnik, nem túl eredményes munkát végeztek, hiszen nem sikerült az üzemet teljes egészében beindítani. Mindeközben az MFB-s hitelt nem fizették vissza, sőt felszámolásba torkollott az esemény, amelyben a jól ismert Varga Jenő lett a végső felszámoló, aki egyébként a Malév Zrt., Vectigalis Zrt., Zalahús, Pápai Hús… - csak soroljuk azokat a területeket, ahol - zárójelben, idézőjelben - ténykedett.
A Barikád hetilap derítette ki, hogy egyébként magában a felszámolási eljárásban is gondok voltak, mert egy olyan cégcsoport, illetve olyan üzleti körök szerezték meg ezáltal ezt a céget, amelyek nem is vehettek volna részt ezen a pályázaton. Így úgy látszik, hogy 12 milliárd forintnyi hitelnek fog lába kélni, mert csak 3,6 milliárd forintért szerezték meg, így a közte lévő hiány, úgy tűnik, hogy a közpénzekből folyik szét.
(16.40)
Így mindezekre tekintettel kérdezem a miniszter urat, hogy érzi-e ön esetleg úgy, hogy lesül az orcájáról a bőr, vagy megnyílik a lába alatt a föld ebben az esetben, hogy Magyarországon ilyen előfordulhat. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Vizsgálta-e ön az MFB-t ebben az ügyletben? Tudott-e a felügyeletet ellátó szerv a 8,5 milliárd forint közpénzt érintő csalárd folyamatokról (Az elnök ismét csenget.), és mit tesz az ügyben, mikor kattan az ügyben a bilincs? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit