IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A különböző hírek és a kormánypárti nyilatkozatok alapján nagyon úgy tűnik, hogy újabb komoly iskolafenntartási változtatásra készül a kormány. Konkrétan arról van szó, hogy számos kistelepülési iskolát bezárhatnak. Szeretnénk, ha az államtitkár úr egyértelműen cáfolná ezeket a híreszteléseket és félelmeket.
A minap olvashattuk a hírt, hogy több mint 2 ezer iskola szűnt meg Magyarországon az elmúlt tíz évben, miközben csupán 800 új oktatási intézményt nyitottak meg. A Magyar Nemzet kérte ki az adatokat az Oktatási Hivataltól, amelyből kiderült, hogy az Orbán-kormány is bezárt több száz intézményt. Kiemelték a 2011-es és a 2015-ös évet, e két évben 475 iskola zárt be. Ezek egy része csak a statisztikákban jelent persze bezárást, mert átkerült a KLIK fenntartásából a Nemzetgazdasági Minisztérium alá. De saját gyűjtésünk alapján 2010 után megszűnt közel 150 óvoda, 100 általános iskola, több mint 40 gimnázium és szakközépiskola, 25 művelődési központ, több mint 30 művészeti intézmény, de bezártak több könyvtárat is.
Az LMP attól tart, hogy a bezárási hullám tovább folytatódik, a Fidesz-KDNP-kabinet folytatja az MSZP-SZDSZ-kormányok iskolabezárási gyakorlatát, amely különösen a kistelepülések esetében jelent halálos csapást a falvakra, a közösségekre. Ha bezárják az iskolát, nincs semmi, ami a gyerekeket a településen tartsa, óriási veszteséget jelent, felbomlik a közösség, a település elveszti vonzerejét, lakosságmegtartó képességét. Ráadásul minden oktatással foglalkozó szakember tudja, hogy a falusi kisiskolákban a hozzáadott pedagógiai érték nem rosszabb, mint a nagyobb településeken. A rosszabb iskolai teljesítmény oka a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nagy száma. Nekik nem jelent majd különbséget, ha utaztatják, idegen környezetbe helyezik őket, tehát nem jelent könnyebbséget számukra, ha nagyobb létszámú osztályokba zsúfolják őket. Éppen ellenkezőleg.
De miért félünk attól, hogy a Fidesz további iskolabezárásokat készít elő? Bő két hete zárult egy jelentkezés - idézem - „Az iskolarendszer térségi fejlesztése” címet viselő EFOP-pályázatra. Mintegy 80 milliárd forintos pályázatról van szó, jelentős összegről beszélünk tehát. Ismert a térségi iskolaközpontok létrehozásának a terve is. Arról lehet szó, hogy a Fidesz-KDNP-kormány nagyobb települések iskoláit jelöli ki, ezeket fejlesztik valamennyire, hogy be tudják fogadni a kisebb települések diákjait. Az ő iskoláikat pedig bezárhatják. Nem kellenek a falvakba, közösségekbe iskolák? Tényleg arról van szó, hogy be akarják zárni a falusi, községi iskolákat, és át akarják irányítani a gyerekeket a nagyobb települések iskolájába? Várom válaszát.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit