SZABÓ SÁNDOR

Full text search

SZABÓ SÁNDOR
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Most már tényleg én következek. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban, a szülőtartásról már sok minden elhangzott, igazából nagyon több mindent ehhez nem is lehet hozzátenni. Azt azért látni kell, hogy valóban, ebből komoly problémák lesznek. Ha megnézzük, hogy Magyarországon a családok, illetve a gyerekek anyagi helyzete miként alakul, abban az esetben, ha a gyerek mégiscsak szülőtartásra lesz kötelezett, és még éppen azon a szinten van anyagilag, hogy ki tudja ezt fizetni, mert a törvény majd erre kötelezni fogja, ezáltal viszont már olyan helyzetbe kerülhet, hogy saját családjának a mindennapi megélhetését esetleg veszélyezteti. Az a baj, hogy ez a sáv, azt gondolom, nagyon jelentős számot képvisel ma Magyarországon, és bizony-bizony amellett, hogy szülőtartást kell fizetni, családok százezrei kerülnek majd súlyos helyzetbe. Nagyjából azt gondolom egyébként erről a szülőtartásról, amit többen elmondtunk: aki akar gondoskodni a szüleiről, meg fogja tenni.
Amúgy erkölcsös és igazságos volna ez, szerintem erről nem is kellene alapesetben törvényt hozni, de azért bele kell ebbe gondolni. Majd két év múlva, vagy nem is tudom, egy-két éven belül elindulnak ezek a bírósági perek, akkor majd visszagondolunk arra, hogy egy csütörtök este méltánytalan körülmények között egy ekkora horderejű kérdésről ennyien vitatkoztunk, ha egyáltalán lehet ezt vitának mondani, akkor jusson eszünkbe, hogy mégis milyen horderejű kérdésről beszéltünk.
Igazából nem emiatt kértem szót, hanem amiatt, mert van ennek a törvénynek egy olyan része is, ami a gyermekjóléti központok működését szabályozza. Korábban ez nagyon sok helyen úgy történt, hogy a gyermekjóléti központokat társulások is elláthatták. Így volt ez egyébként Szeged város esetében. Ezt az alapfeladatot a szociális törvény és a gyermekek védelméről szóló gyámigazgatási törvény alapján még 2007. január 1-jével a szegedi kistérségi többcélú társulásnak a fenntartásába átadtuk. Több feladata van nyilván ennek a kistérségi társulásnak. A szociális törvényben meghatározott szociális feladatai, többek között benne a családsegítés, a gyermekvédelmi törvényben meghatározott ellátások, ebben például a gyermekjóléti szolgáltatás vagy a gyermekjóléti központok működtetése, illetve van területi védőnői ellátási feladata is.
A mostani törvény szerint 2017. január 1-jétől a gyermekjóléti központok már nem működtethetők a társulással kötött megállapodások alapján, a feladatot az önkormányzatoknak kell ellátnia. A normatíva alapesetben nem változik, ugyanannyi pénzből kell működtetni az önkormányzatoknak is, mint amennyit egyébként korábban a társulások megkaptak.
(19.50)
Viszont az egy jól kialakult rendszer volt, és azt gondolom, hogy nemcsak Szegeden, mert végignéztem és körbe is jártam a megyék problémáját, és azt láttam, hogy Csongrád megyében hét járásszékhely önkormányzata közül ötöt érint ez: Csongrád, Hódmezővásárhely, Kistelek, Mórahalom és Szeged. Én még nem tekintettem körbe, de azért telefonálgattam elég sok helyre az országban, és nagyon sok megyében hasonlóképpen működik, tehát a kistérségi társulások látják el ezt a feladatot. És bár még egyszer mondom, pénzben nem jelent különbséget azáltal, hogy az önkormányzatokhoz kerül ez a feladat, viszont egy jól bevált rendszerről van szó, ami nagyon sok helyen jól működik. Van egy ilyen szám a fejemben, ami nem biztos, hogy jó, de talán a megyei jogú önkormányzatok felében ez így van.
Igazából erre vonatkozóan adtunk be módosító javaslatot, de nemcsak mi, ahogy látom, hanem fideszes képviselőtársaink is erre vonatkozóan módosító javaslattal éltek, hogy ha egyszer ez a rendszer működik és jól működik, akkor azt gondolom, hogy meg kellene hagyni a gyermekjóléti központok működését a társulásoknál.
A többiről képviselőtársam már beszélt, illetve más képviselők is. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit