DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Full text search

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Csak a tények kedvéért szeretném elmondani önöknek, hogy a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 169. § (2) bekezdése szerint a bírói illetményalapot évenként a központi költségvetésről szóló törvény határozza meg úgy, hogy annak összege az előző évi összegnél nem lehet alacsonyabb. Ez egyébként 2016-ban, tehát ebben az évben 391 600 forint volt, jövőre pedig 431 740 forintra emelkedik.
Ami a bíróságok költségvetését illeti: míg 2010-ben 70,4 milliárd forint volt a bírósági fejezet költségvetése, addig 2017-re meghaladja a 100 milliárd forintot a bírósági fejezet költségvetése, tehát több mint 50 százalékkal nőtt a kormány 2010-es megalakulása óta a bírósági költségvetés. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény szerint az OBH elnöke, tehát a fejezet költségvetési felelőse összeállítja a bíróságok költségvetését a Kúria elnöke véleményének kikérésével, majd a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat és annak végrehajtására vonatkozó törvényjavaslat részeként a kormány változtatás nélkül terjeszti az Országgyűlés elé.
Tehát minden törvényi garanciája megvan annak, hogy a bíróságok költségvetésén keresztül ne lehessen a bíróságokra nyomást gyakorolni. A bíróságok költségvetése évről évre nő, a bírák illetményének pedig a törvényben meghatározott legkisebb összege is az előző évi illetmény, de még ennél is magasabb lesz a jövő évi illetmény. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit