VARGA MIHÁLYnemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A magánnyugdíjpénztári rendszerből visszaérkező pénz kezelése és vagyon felhasználása törvényileg szabályozott volt. Először is szeretném tehát visszautasítani azt a burkolt állítását, hogy itt bármiféle szabálytalanság történt. Egy.
Kettő. A pénznek az a része, amely különböző állami vagyont, állampapírokat és más egyebet érintett, az a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba került. A sorsa ennek is nyomon követhető. Erről a parlament rendszeresen tájékoztatást kapott. Azt gondolom, hogy ennek az alapnak is a működése teljes egészében szabályos volt.
Hogy a magánnyugdíjpénztáraknál lévő külföldi papírok sorsa mi volt, ebben a tekintetben az Államadósság Kezelő Központnak kellett eljárni, ő van felhatalmazva erre. Én úgy emlékszem, de meg fogom vizsgáltatni az ön felvetése nyomán, hogy ez egy teljesen nyílt közbeszerzés során került kiválasztásra. Az UniCredit ezt a megbízást megkapta.
Ha a képviselő úr egy interpelláció keretében tette volna fel ezt a kérdést (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), pontosabb adatokat tudnék mondani; így meg fogom nézetni, és tájékoztatni fogom önt erről a kérdésről. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.