DR. RÉTVÁRI BENCE,az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A korábbi időszakban az ajkai kórházban is megvalósult TIOP-os vagy KEOP-os fejlesztésekről többször érdeklődött, akkor mindig választ is kapott. Nyilván, ha konkrétan az ajkai kórházra kérdez rá és nem egy általános címet ad a felszólalásának, akkor nyilván sokkal részletesebb adatokat is kaphat.
De ha megnézzük, ha már ön említette az új mentési rendszeri fejlesztéseket: az közismert, hogy 60 mentőállomás korszerűsítésére és 22-nek a kiépítésére került sor. De itt több ütemben, először 200, majd 178, majd 21, majd újabb 32 darab, majd megint 22 mentőautó került forgalomba állításra, hiszen az azt megelőző években ezek a beszerzések, ezek a fejlesztések mind hiányoztak. Az elmúlt hat esztendőben nem 6 évnyi, hanem legalább 10 évnyi mentőautó-beszerzésre kellett sort keríteni, mert a korábbi időszakban ezt is jobban szerették kiszervezni magánellátóknak, a betegszállítást is és minél több ezzel kapcsolatos tevékenységet. Mi ennek ellenére folytattuk azt, amit a választások előtt is ígértünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy megerősítjük a magyar mentőszolgálatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.