DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Azt hiszem, hogy nagyban segíti az ön által említett kérdés javítását az, hogy bár ön azt mondja, hogy a korábbi időszakban nem történtek pozitívumok, de azért ha csak 2014-et nézem, akkor 178 új mentőautó került forgalomba, 2015-ben 21+32, 53 darab új mentőautó és 22 új mentőorvosi gépkocsi, összesen 75 új autó került forgalomba. Ez azért is fontos, hiszen a 2010-et megelőző években nem is nagyon indítottak már közbeszerzést, nem is nagyon szereztek már be mentőautókat, többévnyi mentőautó-beszerzést kellett pótolni. Azt hiszem, a 2010 utáni vezetők közös eredménye, hogy nemcsak a kieső mentőautókat tudták pótolni, hanem a Gyurcsány-Bajnai-korszak végén direkt be nem szerzett autókat is, amit nemcsak a spórolás szándéka vezetett, hanem az is, hogy megpróbálják ezt is privatizálni, minél inkább kiszervezni, és minél inkább magánszolgáltatókon keresztül ellátni, amit csak lehet.
Ez egy tudatos, üzletszerű tevékenység volt, amivel az állami közszolgáltatásokat leépítették, és a profittermelést próbálták az egészségügyben itt is megalapozni. Szerencsére 2010 óta az igazgatók ezt másként vitték. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit