TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Itt az a kérdés közöttünk, hogy önök szerint szükséges-e az a jogintézmény, hogy ha valaki kötelezettséget vállal magára, hitelt vesz fel és törlesztést vállal, szükséges-e az a jogintézmény, hogy fennálljon az a fenyegetettsége, hogy ha nem törleszt, akkor elveszti a tulajdonát. Ez a jogintézmény szükséges Magyarországon vagy nem? Ezt kell először tisztázni. Mert könnyű azt mondani ellenzékből, hogy ugyan már, nem kell fizetni, és majd jön az állam vagy valaki, aki megmenti őket. Én azt gondolom, hogy egy felelős államnak, egy felelős kormánynak azt kell mondania, hogy igenis szükséges.
De szükségesek azok a lépések is, hogy megelőzzük minél több esetben, hogy kilakoltatásra kerüljön sor. Hogyan lehet ezt megelőzni? Például azzal, hogyha minél kevesebb a munkanélküli Magyarországon. 2010 óta 600 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon. Azzal, ha növeljük egyébként a reálbérüket, és tudják törleszteni ezeket a kötelezettségeiket. Vagy azzal, hogyha szociális hálót teremtünk. Ebből már említettem kettőt: az Eszközkezelőt és az adósságrendezési eljárást. Úgy gondolom, hogy a Fidesz-kormánynak e tekintetben sincs szégyenkeznivalója. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit