VOLNER JÁNOS

Full text search

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is a napirend előtti felszólalásom elején el szeretném mondani, hogy mielőbbi gyógyulást kívánunk azoknak a bombatámadásban megsérült rendőröknek, akiknek jelenleg az egészségéért küzdenek az orvosok. A részvétemet és a fájdalmamat egyébként az is indokolja, hogy én is annak a kerületnek az utcáin védtem éveken át rendőrként a közrendet, ahol ezek a járőrök megsérültek. Tehát higgyék el, hogy szinte a bőrömön érzem ezt az egész helyzetet.
De áttérve a napirend előtti felszólalásom tárgyára, tavasszal Kövér László házelnök úrnál jártam egyszer egy olyan egyeztetésen, amikor a házelnök úrnak felvetettem, hogy tegyünk meg mindent, lehetőség szerint pártok politikusai egymással összefogva az ellen, hogy a magyar politikai élet elaljasuljon, hogy személyeskedővé, karaktergyilkossá, mocskossá váljon. Azt javasoltam házelnök úrnak, hogy hozzunk létre egy etikai kódexet annak érdekében, hogy ezt el lehessen kerülni, illetve arról beszéltem, hogy a kormánnyal egyezzünk meg olyan kérdésekben, amit egyetlen ellenzéki párt sem tesz támadások célpontjává azért, mert a nemzeti ügyek számára ezek a kérdések fontosak. Erre sajnos a Fidesztől nem kaptam választ, de röviddel később már egy, személyemet érintő karaktergyilkos támadásnak, egy titkos megfigyelési ügynek a célpontjává váltam.
26 éven keresztül, hölgyeim és uraim, a magyar politikában nem volt olyan, hogy valaki ellen titkos megfigyelést rendeljenek meg, majd pedig az adófizetők pénzéből alaposan felpumpált kormánypárti médiumokban a magánéletükön keresztül próbálják ezeket a politikusokat lejáratni. Erre az aljasságra, erre az ostobaságra sem az SZDSZ, sem a szocialisták nem vetemedtek egészen addig, amíg a Fidesz ezt meg nem tette. Minden értelmesen gondolkodó ember Magyarországon belátja azt, hogy a magyar politikai közéletben nem jöhetnek létre azok az ország javát szolgáló megegyezések, amelyek azért esnek kútba, mert a politikusok azzal vannak elfoglalva, hogy a sajtó bevetésével hogyan próbálják egymás magánéletét lejáratni és tönkretenni. A kormánypárti média az esetemben hazugságok tömkelegét folyamatosan hozva le - minden egyes kormánypárti médium beállt ebbe a sorba -, öt alkalommal szerepeltem az ország második legnagyobb kereskedelmi csatornáján, Orbán Viktor kormánybiztosának a tulajdonában van ez a csatorna, majd pedig egy párkapcsolati tanácsadó úgy elemezte ki a magánéletemet, hogy arról egyébként fogalma sincs, hiszen még nem is láttuk egymást.
Nemrég pedig Vona Gáborral esett meg az az eset, hogy szintén olasz lesifotósokat buktatott le, ő is ráakadt arra, hogy lesifotósok követik. És mi az, ami vajon összeköti azokat az embereket, akiket lesifotósok követtek? Spédert, Juhászt, Vonát, Volnert: mindannyiunktól tart a kormányoldal, mindannyian útban vagyunk Orbán Viktornak, és jelenleg az is elmondható, hogy Vona Gábor és Volner János az a két politikus a parlamentben, akik leginkább Orbán Viktor szemét szúrják, és akiktől leginkább tart a miniszterelnök. (Halász János: Szerénység! - Moraj, közbeszólások. - Az elnök csenget.)
Fontos látni azt is, hogy az országgyűlési képviselők megfigyelése egy törvénytelen ügylet, egy olyan törvénytelenség, amire azért hozott jogszabályt az Országgyűlés, hogy ne legyenek a képviselők a titkosszolgálati eszközökkel folytatott megrendelések nyomán zsarolható potenciálúak. Fontos látni azt is, hogy ebben az esetben a hatóságok eltussolták az ügyet, az égvilágon semmit nem tettek annak érdekében, hogy kiderüljön, ki a felelős ezért, nem indult büntetőeljárás, és semmi nem történt ebben az ügyben. Fontos látni azt, hogy az a Fidesz rendeli meg és az Fidesz-párti sajtó hajtja végre ezeket a titkosszolgálati eszközökkel folytatott megfigyeléseket, ahol egyébként jelenleg is az adófizetők pénzével, 11 milliárd forinttal tömik ki a pornográf tartalmakat megjelentető bulvároldalakat, és ezzel a közpénzzel ilyen módon a kormányoldal természetesen nem is tud elszámolni.
Végül, de nem utolsósorban, mert látom, hogy Dömötör Csaba államtitkár úr készülődik a válaszadáshoz, csak a közvélemény tájékoztatása végett mondom el: nem egészen egy héttel ezelőtt találkoztam államtitkár úr ügyvédjével a bíróságon, ahol államtitkár urat a bíróság el is marasztalta, és meg is büntette azért, mert jobbikos politikusokról hazudozott. Öné a folytatás, államtitkár úr! (Derültség az ellenzéki oldalról.) Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit