HORVÁTH IMRE,
HORVÁTH IMRE,
HORVÁTH IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Üdvözlendő, hogy az Igazságügyi Minisztérium valamilyen megoldást próbál adni a fogvatartotti jogok sorozatos megsértésére, és igyekszik elkerülni az újabb, Magyarországot elítélő strasbourgi döntéseket.
Kár, hogy ez a gondolkodás elmaradt akkor, amikor a kormány három évvel ezelőtt új büntetés-végrehajtási törvényt dolgozott ki, hiszen a strasbourgi bíróság által többször jogellenesnek minősített körülmények nem új keletűek, a büntetés-végre-haj-tás intézményrendszerében évtizedek óta fennálló és egyre súlyosbodó problémákból erednek.
(18.20)
Az is kétségtelen, hogy 2013-ra a korábbi, 1979-es büntetés-végrehajtási kódex minden elemében meghaladottá vált és indokolt volt egy új törvény megalkotása. Azonban éppen a nyilvánvaló és jól ismert problémák miatt elvárható lett volna, hogy az 1979-es törvényerejű rendeletet felváltó új kódex megfelelően szembenézzen a magyar realitásokkal, előrelépést hozzon a fogvatartási körülmények és a fogvatartotti jogok érvényesítése terén.
Az MSZP már a büntetés-végrehajtási törvény vitájában felhívta rá a figyelmet, hogy az új kódex nem ezzel az igénnyel lett kidolgozva. Az akkori kritikáinkat az elmúlt három évben végrehajtott nagy terjedelmű módosítások és a most benyújtott törvényjavaslat is visszaigazolja. A kormány súlyos mulasztása továbbá, hogy az új bv-törvény kidolgozása és bevezetése adta lehetőségeket nem használta ki arra, hogy érdemi előrelépést hajtson végre ezen a területen. A most benyújtott törvényjavaslat ebből a szempontból mindenképpen megkésettnek tekinthető. Ugyanakkor az alapvető jogok védelmét erősítő törvénymódosítások minden esetben üdvözlendők, mint ezt a törvényjavaslat esetében már az elején jeleztem.
Az Igazságügyi Minisztérium több új, jogérvényesítést szolgáló eljárás bevezetésére tesz javaslatot, amellyel elejét akarja venni annak, hogy a túlzsúfoltság miatt sérüljenek a fogvatartotti jogok. Ilyen új eljárás az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti panasz, illetve elutasítás esetén felülvizsgálat és az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti kártalanítás. Azonban jelen esetben a látszólag jogállami és jogvédő javaslatok valójában egy alapvetően elhibázott szemléletet tükröznek. Az egész szabályozás ugyanis azt sugallja, hogy a bv-intézetek parancsnoka és személyzete puszta nemtörődömségből nem biztosítja a fogvatartottak megfelelő elhelyezését, ami egy jól megírt panasz helybenhagyásával orvosolható.
Valóban, az elhelyezésre vonatkozó jogszabályok ma is megfelelőek, azokat a bv-parancsnokok és beosztottjaik pontosan ismerik. Minden tőlük telhetőt meg is tesznek azért, hogy ezeknek a meglévő mostoha körülmények között a lehető legjobban megfeleljenek. Ennek ellenére a törvényjavaslat egy csomó adminisztrációt zúdít a bv-intézetek vezetésére, miközben alig nyújt valami segítséget a problémák megoldására. Így azokat terhelik még inkább, akik a végeken eddig is szembesültek a nehézségekkel és küzdöttek ellenük.
Ennek egyik legnyilvánvalóbb példája a törvényjavaslat indoklásában is felbukkanó leválasztott illemhelyek kérdése. Érthető elvárás, hogy a zárkán belül az illemhely legyen leválasztva, máskülönben az elhelyezés nyilvánvalóan sérti az emberi méltóságot. Ennek megoldása az egyes bv-intézetek számára nagy feladat, de kormányzati szinten, költségvetési méretekben elhanyagolható átcsoportosítással néhány hónapon belül ez orvosolható. Ez csak kormányzati akarat kérdése. Ehelyett a kormány úgy tesz, mintha a bv-parancsnokok belátásán és jó szándékán múlna ennek a problémának a megoldása.
Vajon mit gondol az előterjesztő? A panaszt benyújtókat majd leválasztott illemhellyel rendelkező zárkába teszik, míg aki nem nyújt be panaszt, az marad az emberi méltóságot sértő körülmények között? A diszkriminációmentes elbánás megkövetelné: ha kibukik valamilyen jogsértő körülmény, azt a teljes fogvatartotti állomány esetében orvosolják, nem pedig egyes egyedi jogorvoslatok következtében egyedi privilégiumok biztosításával. Arról nem is szólva, hogy mit tesz a parancsnok, ha minden fogvatartott panaszt nyújt be, a megfelelő feltételek hiányában, miként biztosítja minden fogvatartott számára az elégséges elhelyezési körülményeket.
Hasonlóképpen ellentmondásos a jogsértő elhelyezés miatt biztosított kártalanítás kérdése is. Már a törvényjavaslatban szereplő fogalommeghatározás is furcsa. A kártalanítás ugyanis a jogszerűen okozott kár megtérítését jelenti. Azonban a fogvatartott elvileg jogai megsértése miatt kap kompenzációt, ami tehát inkább kártérítésnek tekinthető. Az előterjesztőnek el kellene döntenie, hogy a zsúfolt, emberi méltóságot sértő elhelyezés ugyan jogszerű, de azért kompenzáció jár, vagy jogszerűtlen, amiért kártérítést kell fizetni. Ráadásul a javaslat mintha egyfajta átalány kártalanítást akarna bevezetni. Ennek összege aligha méltányos, ha valakit valóban embertelen körülmények között tartanak fogva. Ha azonban a fogvatartottak nagy részének inkább kiutalják a kártalanítás összegét az elégséges szintet meg nem ütő, de a magyar börtönviszonyok között átlagosnak számító körülmények miatt, az néhány év fogva tartás után meglepő összegeket fialhat az elítélteknek. Mindez érthető módon kiválthatja a társadalom megütközését, miközben semmit nem javít a fogvatartottak elhelyezési körülményein.
A törvényjavaslatban szereplő megközelítéssel szemben az MSZP álláspontja az, hogy a kormánynak az emberi méltóságot valóban sértő körülmények teljes körű felszámolásával kellene megoldani a strasbourgi bírósági döntésekben kibukkanó problémákat minden bv-intézet esetében, nem pedig jogállaminak tűnő, de valóban abszurd élethelyzetekhez vezető eljárások kreálásával kellene orvosolni a helyzetet. A törvényjavaslat ténylegesen és rendszerszerűen nem oldja meg a problémákat, ezért ebben a formában álláspontunk szerint nem támogatható. Ugyanakkor jelzésértéke van, hogy a kormány végre beismeri és hajlandó lépéseket tenni a tömeges jogsértések kezelése érdekében.
Végezetül a törvényjavaslat 24. §-ában található furcsa rendelkezésre és az abból leszűrhető következtetésekre szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét. A 24. § a kiutasítások végrehajtásával kapcsolatosan tartalmaz módosítást. A hatályos szabályok szerint, ha az elítélt ismeretlen helyen tartózkodik, akkor az eljárásokat fel kell függeszteni. Kiutasítás végrehajtása esetében azonban a kormány el akar térni ettől a szabálytól. Azaz a kiutasítás végrehajtásának előkészítését szolgáló eljárás az elítélt távollétében is lefolytatható lenne, ami elég furcsa, mert azt gondolhatnánk, hogy a kiutasított személyek a hatóságok látókörében vannak egészen a kiutasítás végrehajtásáig. Azonban az Igazságügyi Minisztérium beismeri, hogy ez nincs így.
A törvényjavaslat indoklásában a következőket olvashatjuk: „A gyakorlati tapasztalatok alapján számolni kell azzal, hogy azon elítéltek egy része, akiknek kiutasításáról a bíróság ítéletben határozott, a kijelölt tartózkodási helyükről ismeretlen helyre távoztak.” Ez egy beismerő vallomás, tisztelt képviselőtársaim. Ha kicsit áttanulmányozzuk az idegenrendészeti statisztikákat, kiderül, hogy az Igazságügyi Minisztérium az egyik legsúlyosabb problémára hívta fel a figyelmet. Ugyanis a magyar hatóságok a gyakorlatban képtelenek érvényt szerezni a kiutasításról szóló döntéseknek, Magyarország képtelen együttműködésre bírni a származási és tranzitországokat. Ennek szemléltetésére csak egy adatot szeretnék figyelmükbe ajánlani: 2015. szeptember 15-e és 2016. május 31-e között a bíróság összesen 2715 fő esetében kereste meg az idegenrendészeti hatóságot a határzár tiltott átlépése miatt kiszabott kiutasítás végrehajtása érdekében.
(18.30)
Azonban ugyanezen időszakban az idegenrendészeti hatóság mindössze 56 fő kitoloncolását hajtotta végre, azaz ha csak a bíróság által elrendelt kiutasításokat vesszük alapul, akkor is csak a kiutasítások 2 százaléka esetében hajtottak végre ténylegesen kitoloncolást. A maradék 98 százalék esetében a kiutasított személyeket nem tudják hova kitoloncolni, és hat hónap elteltével az idegenrendészeti őrizetet is meg kell szüntetni. A kiutasított személyekről egy idő után semmilyen információjuk nincs a hatóságoknak. A kiutasított és a hatóságok látóköréből kikerült menedékkérők többsége még ma is Európában van, köztük tehát azok a menekültek is, akiket azért ítéltek el, mert átvágták a magyar határon, a magyar-szerb határon a határkerítést.
Mindebből megállapítható tehát, hogy a kormány által jogi határzárnak nevezett szabályozás teljesen hatástalan, ennek kudarca pedig e törvényjavaslat 24. §-ában is tetten érhető. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban. - Sallai R. Benedek tapsol.)
