DR. VEJKEY IMRE

Full text search

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt köszönöm a kormánynak, a kormánypártoknak és az LMP-nek a támogatását a törvénymódosítás tekintetében.
Az MSZP és a Jobbik részére, akik most még nem támogatják a törvénymódosítást, az alábbiakat adnám röviden elő.
Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról szóló T/12067. számú törvényjavaslat lényegében kiegészíti a családi név korrekciójának a fogalmát annak érdekében, hogy az anyakönyvbe korábban bejegyzett ragadványnév újra viselhetővé váljon. A fenti módosítással a törvény továbbra sem automatikusan tenné a családi név részévé a ragadványnevet, de a módosítás engedményt fogalmaz meg, mivel lehetővé teszi a korábban bejegyzett ragadványnév viselését az érintett nyilatkozata alapján, az erre irányuló szándéka szerint.
A törvénymódosítással összefüggésben mindenképpen érdemes megteremteni annak a lehetőségét, hogy a módosított rendelkezéseket a folyamatban lévő ügyekben és a megismételt eljárásokban is lehessen alkalmazni, mivel mindez az állampolgárok számára a korábbinál kedvezőbb lehetőségeket és szabályokat fogalmaz meg.
Kérem mindezek alapján a tisztelt parlamenti pártokat, hogy támogassák az anyakönyvi eljárásról szóló törvény módosítását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit