Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fontosnak tartom, mivel érdemi vita látszik kibontakozni, hogy feltegyek pár kérdést, például Hörcsik képviselőtársamnak, aki mereven érvelt amellett, hogy itt a kormány számára szabad mozgásteret tegyünk lehetővé. Szeretnék három olyan lehetséges gazdasági előnyt hallani öntől vagy bármelyiküktől, amely a CETA kapcsán felmerülhet Magyarország viszonylatában.
Hiszen ön ilyen előnyöket meglebegtetett. Képviselőtársa, Bencsik úr hozzám közelebb álló módon már azokról a valós előrejelzésekről beszélt, amelyek akár GDP-visszaesést is kötnének a CETA keresztülvezetéséhez és annak kiterjedő gazdasági hatásaihoz. Tehát mi egész egyszerűen ezen 0,2 százaléknyi kereskedelmi volumenarány tekintetében, ami Magyarország és Kanada között fennáll, nem igazán látjuk azt az óriási gazdasági kiterjedési lehetőséget.
(13.50)
Nem látjuk azokat a multiplikátor hatásokat, amelyek miatt Magyarországnak egyáltalán szóba kellene állnia ez ügyben a tárgyaló partnerrel, főleg akkor, ha ott multi cégek akarnak államokat perelni, főleg akkor, ha Magyarország GMO-mentessége veszélybe kerül. Egyáltalán: védekezhetnek önök azzal, hogy mi egy kis nyitott gazdaságnak mondott valami vagyunk, ezzel én nem tudok teljes mértékben azonosulni, de inkább a saját házunk táján kéne sepregetni, hiszen a második negyedéves, szánalmasan gyenge, szezonális hatásoktól megtisztítás után 1,8 százalékos GDP-növekménnyel önök sehol nem fognak jeles bizonyítványt kapni.
Szánalmas, hogy egy ilyen jó adottságokkal bíró országból egy összeszerelő üzemet engedtek csinálni, és szánalmas, hogy német és egyéb autógyártó cégek szezonális ajánlatától függ az, hogy a magyar gazdasági növekedés egyáltalán kimutatható lenne. Tehát lenne saját erőforrásból saját mozgásterünk. Nem hiszem, hogy a CETA-ra vagyunk szorulva a tekintetben, hogy szuverenitásunk maradékának feladása árán egész egyszerűen odahajtsuk a fejünket a bitó alá. Ez elfogadhatatlan, ehhez önök sem adhatják a nevüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit