VARGHA TAMÁShonvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen képviselő úr elismerő szavait a Magyar Honvédség minden katonája nevében is. Valóban, egyetértünk, szükség van arra, hogy közösen gondolkozzunk és közösen cselekedjünk. És engedjék meg, hogy tisztelettel szóljunk arról a példa nélküli, példaértékű együttműködésről is, ami a Magyar Honvédség és a Belügyminisztérium erői között létrejött, hiszen a Magyar Honvédség a törvényben erre kijelölt szervezetekkel - jog- és hatáskörelvonás nélkül - közreműködik és közreműködött a feladat végrehajtásában.
Tehát köszönjük a Belügyminisztériumnak, és köszönjük a magyar rendőröknek is, hogy részt vettek a magyar határ védelmében, Magyarország védelmében. Mindannyiunk közös feladata és felelőssége, hogy mindent megtegyünk az előttünk álló időben is azért, hogy ezt a feladatot a Magyar Honvédség katonái elláthassák és folytathassák példaértékűen. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.