GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát, mindenre nem sikerült azért válaszolni, itt a cégek jóváhagyásával, a jogosítványok megvonásával, Rogán Antal személyes szerepvállalásával, sok minden egyéb mással kapcsolatosan (Tállai András: Nem volt kérdés.) adós maradt államtitkár úr. De nem is vártam tőle, hogy sikerrel jár ebben a dologban.
Tudja, mintegy 80 000 millió forint az a hozamhaszon, amit ezen a 3 ezer, illetve a családtagokkal együttesen 5 ezer tartózkodási engedélyen, letelepedési kötvényen nyernek egyesek. Azt kell mondjam, hogy nyilván ez az emberek agyában nem másként csapódik le, mint ha egy lopásalapú kormányzás zajlik, akkor a fideszes végrehajtói ezeknek a folyamatoknak busásan tömik meg a zsebüket, miközben az országban az EU-n kívüli országokból pénzért mintegy 8 ezer ember kap letelepedési engedélyt. Pénzért mindent lehet, mindent a haveroknak főleg.
Az adófizetők fizetik meg majd utólag, öt év múlva mindezt, amit ezek a cégek elvisznek, és még nem tudni, ki mindenki más. Hát, elnök úr, ebből kifolyólag ez a válasz messze nem elfogadható. Köszönöm szépen.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.