V. NÉMETH ZSOLT

Full text search

V. NÉMETH ZSOLT
V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint Vejkey képviselő úr tájékoztatójából és beszámolójából kiderült, a Törvényalkotási bizottság tulajdonképpen megerősítette, helyreállította az előterjesztői szándékot, a Szabó Zsolt képviselő úr által benyújtott és a Fenntartható fejlődés bizottsága által támogatott javaslatok így kikerülnek a törvényjavaslatból, és helyreáll az az eredeti szándék, hogy a termelés világában könnyítsük meg a hulladék státuszból való kikerülés lehetőségét, tehát a termelés során a termék mellett keletkezett használható anyagokat melléktermékké nyilváníthassuk, és ezáltal a képződött hulladék mennyisége fog csökkenni. Jelentősnek tartjuk azt a pontosítást is, hogy nem kívánjuk megterhelni a kommunális hulladéklerakókat ipari-azbeszt-hulladékkal, hanem ezt a lehetőségét, a járulékmentes lerakás lehetőségét a lakosságnál keletkezett azbeszthulladékra kívánjuk csak korlátozni.
Mindemellett úgy vélem, hogy a lerakási járulék tekintetében lévő mintegy három hónapos hatályba léptetési csúszás nem fogja csorbítani a törvényjavaslat céljait. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit